A nagyok táborában

Járva-kelve a megyében ritka az a település, ahol ne jutna eszünkbe legalább egy-egy nagy ember neve, ne rajzolódnék ki arca, ne idéződnének fel sajátos kijelentések. Ha Zágonba megyünk, legalább Mikesre gondolunk, Kisbaconban Benedek Elekre, Nagyajtán Kriza Jánosra, Bereckben Gábor Áronra, s ha történetesen Mikóújfaluba térünk be, biztosan Fejér Ákos alakja jön velünk szembe. Ez nem túlzás, mert a falu szélén ott díszeleg az emlékét idéző emlékmű, amelynek állításába, kivitelezésébe sok kéz besegített.

Persze, leginkább a család, de nem valósulhatott volna meg a helyiek hozzáállása nélkül. Ott hirdeti hát mindenki számára, hogy minden legyőzhető, a távolságok, a rosszakarat, a fáradtság, a pénztelenség, a kételkedés, a gáncsoskodás. Igaza volt hát Fejér Ákosnak, amikor azt hangoztatta, mindent lehet, csak akarni kell.

Az általa írt könyvben sok olyasmi szerepel, amit legtöbben megvalósíthatatlannak tartanánk, de nála ilyesmi nem merült fel. Elképzelt valamit, tervezett, szervezett, s aztán jött a végrehajtás. Az általa írt, illetve a róla szóló könyvben rendszerezve találjuk, kinek hogyan kell nekivágnia az útnak, ha valamit el akar érni.

Maurer 200 dollárja

Itt van mindjárt az a hihetetlen történet, amely arról szól, hogy a müncheni út előtt, 1982-ben miként szerzett külföldi valutát, kétszáz dollárt egyenesen az akkori miniszterelnöktől, ami nélkül el nem indulhattak volna. Ion Gheorghe Maurer –így hívták a kormányfőt – minden bizonnyal nem felejtette el, hogy egy közúti baleset után kiválóan látták el a sepsiszentgyörgyi kórházban, de tudott a mikóújfalusi kerékpározókról is. A nagyborosnyói leeresztett sorompó előtt várakoztak Fejér Ákos biciklisei, amikor megérkezett a szirénázó gépkocsisor, s Maurer magához intette Fejér Ákost. Mikóújfalut említette, de azt is, hogy sokat olvasott róluk a nagy országos lapokban, s ha netán valamikor valamiben segíthet, megteszi. Nos, az akkori megyei propagandatitkár irodájából hívta fel Ákos a miniszterelnöki kabinetet a kérelmükkel, s tizenöt perc múlva jött a válasz: a bankból felvehető kétszáz dollár.

Persze, ehhez hasonló esetek sokszor előfordultak úttalan utakon haladva. Mint valami mesebeli hősök, sikerrel vették fel a harcot az emelkedőkkel, a napsütéssel, az esővel; aludtak sokszor, ahol érték, istálló padlásán, szénakazal tövében, iskolai tornateremben, kolostorban, vendégházban, sátorban. Javították a kerékpárokat, főzicskéltek, ahol lehetett, s közben nem csupán a kilométerek gyűltek, de a barátságok és az élmények is.

Elöl ment Ákos, amikor tehette, mert előfordult, hogy ő autóstoppal előrement, mert vagy beteg volt, vagy sietett szállást intézni; hátul Forró Laci és Balázs Anti, közbül a gyerekek. Akadtak autósok, akik nevetve rájuk dudáltak, mások egyszerűen kiakadtak látva a pedált taposókat.

Legyőzte a betegség

Itthon aztán más munka várta őket, főleg Fejér Ákost. Mert kulákgyerek lévén, sok mindenről le kellett mondania, sok mindent megszoknia, de ahol megfordult, nyomot hagyott maga mögött. Lisznyópatakon tanítóskodott pár évig, kezdetben érettségi diplomával, de aztán lett tanítói cím, később tanári végzettség, de legbüszkébb talán az ezermesterkedésre volt. Itt, Lisznyópatakon rendezte be később a tábort, ahová évekig eljárt diákjaival.

Mikóújfaluban mind az iskolában, mind a településen sportpályát hozott létre, s itt indította el aztán a kerékpáros mozgalmat, amely nemzetközi hírrel járt. Évek múlva a megyeszékhelyi Gödri Ferenc-iskolában ugyancsak sok funkciójú pálya létesült lelátóval, asztalitenisz-asztalt szerkesztett, s nem tudom hányat fel is állított az iskola folyosóin, ahol úgy ütögettek a gyerekek, hogy országos versenyekre is beütötték magukat.

2002 áprilisában, a Szent György-napok alkalmával a kerékpározás 30. évfordulójának megszervezésére is futotta lelkesedéséből. Akkor senki nem gondolta, hogy őt is legyőzheti valami. És legyőzte a betegsége. 2002. május 10-én. Most szeptember 10-én töltötte volna a 90. évet (született 1928.szeptember 10-én Gyimesbükkön, a Rákóczi-várral szemben álló házban).

A faluvégi emlékmű jelképe a mozgalomnak, a kerékpározásnak, a hittel végzett munkának. 1990-ben még ő állíttatta a kopjafás emlékművet az addig elhunyt tizennégy és a még élő kerékpárosok tiszteletére, amelyhez az alapot, a hatalmas kőtömböt az egyik kerékpárosa, a bányaigazgató Havel Sándor szállította, a csernátoni Haszmannok kopjafát faragtak melléje, hogy aztán a nagy barát, Balázs Anti az ő emlékére is faragjon egyet.

Négyen a régek közül

Idén új ötlettel állt elő egyik lánya, Anikó, s a család felkarolta a kezdeményezést: Fejér Ákos özvegye hatalmas, piros színű kerékpárt adományozott, amelynek tervezője Feketéné Czompó Márta volt, kivitelezője Anikó férje, Incze István, testvére, Incze Levente és ennek fia, Botond. Felavatására szeptember 10-én gyűltek össze jó páran a faluból, a Svédországban élő családtagok is hazaértek.

A biciklis diákokat rendőrségi kocsi kísérte a falu végéig, s megilletődve álltak ott négyen a legelső biciklis csapatból, Hável Sándor, Deák Antal, Dobricza Antal és Deák Tibor. Megható emlékező szöveg is elhangzott részükről, de az özvegy Fejér Ella szavai is könnyeket csaltak a szemekbe. Engem az a megtiszteltetés ért, hogy néhány mondatban méltathattam Fejér Ákos érdemeit, aki végleg bekerült a megye, a Székelyföld nagyjainak táborába.

Párizsnak vasból összeállított jelképe van, az Eiffel-torony, mondta Ella néni. Valahol az Alpokban a Tour de France tiszteletére emlékeztető kerékpáros-jelképet avattak, itt, Mikóújfaluban is kerékpárba álmodott jelkép emlékeztet arra, hogy volt egyszer egy tanár, és volt pár száz fiatal gyerek, akik 20.500 kilométer kerekeztek le, világgá kürtölve Mikóújfalu nevét!