A nagy tanácskozás

Az unitárius templomban tartott közös istentisztelet fényét emelte, hogy akár a budapesti nagy egyházi seregszemle Erdélybe, a Székelyföldre kinyúló részének is tekinthető volt, hisz végeredményben ugyanazokról a tényekről, gondokról, tennivalókról esett szó, nyilván más felvezetéssel és kibontakozással, de az együttélés, az egymásért való felelősség, az istenhitben való megerősödés, az egymásért történő áldozathozatal csengett ki a beszélők szavaiból.

Bátran és nyíltan kifejezésre jutott a megfogyatkozott és egyre fogyatkozó magyarság számos gondja-baja, de a felelősség is, amelyet mindenkinek át kell éreznie, aki lelkileg kötődik nemzetünkhöz. Jó volt hallani, hogy iskoláink számban nem nagyon csökkentek az előző évhez viszonyítva, s éppen az oktatás színvonala a biztosíték arra, hogy sok helyen gyarapodás is megindult, s vannak városok, vidékek, ahol a vegyes házasságokban született gyerekek szülei visszataláltak a magyar óvoda és iskola felé vezető útra. S hogy milyen erőteljesen tud megmutatkozni egy ilyen kicsi falu diákserege is a kis létszám dacára, azt éppen maguk a székely ruhába öltözött, éneklő, versmondó gyerekek őszinte, népdalban, versekben való kitárulkozása bizonyítja.

Az istentisztelet keretében természetesen sok minden elhangzott, de leggyakrabban, kétségtelenül a templom és az iskola, a Reményik-vers ebben a városközeli, de mégis vidéki kicsi templomban olyan figyelmeztetőként csendült fel, amelynek visszhangja – hadd ismételjem a szót –, ha nem is azonnal, de végül megdöbbentheti azokat is, akik végeredményben felelősek mindenért, ami ezt a népet sújtja. „ Isten, áldd meg a magyart!” – mondta a pápa Budapesten, magyarul, „Mert a haza nem eladó, ezért pénzre nem váltható, /Mert a haza lelked része, határait beléd véste!” –énekelte a kicsi falu nagy énekkara fent a kórusban, s bizony beleremegett ebbe a lelkeket felrázó összhangba a templom szépen festett kazettás mennyezete is. Végezetül felolvasták az RMPSZ Országos Elnökségének üzenetét a pedagógusokhoz, amelyben helyt-állásra, bátorságra biztatják a pedagógustársakat, bízva abban, hogy minden nehézség dacára ez a tanév legalább a tavalyinál jobbra sikeredik.

Végezetül szükségesnek tartok néhány nevet kiemelni, nem a hivatalosakét, nem a vezetőkét, hanem azokét a helybeliekét, akiknek neve ritkán kerül előtérbe, holott ez a rendezvény mutatja, emlékezeteset is tudnak teremteni, ha bíznak bennük: Márkos Hunor Elemér helybeli unitárius lelkész, Szakács Noémi Renáta karvezető, Székely-Varga Melinda, az ádámosi iskola igazgatóhelyettese (Ádámoshoz tartozik Dombó), Székely-Varga Béla tanár, Márkos Andor egyháztag, Loghin Anett énekes. És nyilván, a dombói iskolás gyerekek. <