
A romániai országos bruttó minimálbér németországi mintára történő megemelését kéri a hatóságoktól az Alfa Kartell.
2022. október 05., 14:522022. október 05., 14:52
Szerdai közleményében a szakszervezeti szövetség emlékeztetett arra, hogy kedden az Európai Unió Tanácsa elfogadta az uniós minimálbérről és a kollektív tárgyalásokról szóló jogszabályt, Romániának pedig lépéseket kell tennie az irányelv átültetésére előírt kétéves határidő betartásáért.
Az Alfa Kartell emlékeztetett arra is, hogy az Európai Szakszervezetek Szövetsége felszólította a tagállamokat a német példa követésére, miután a berlini szövetségi kormány október elsején 15 százalékkal, az óránkénti 10,45 euróról 12 euróra növelte a minimálbért.
A szakszervezeti szövetség szerint az új uniós direktíva értelmében a tagállamoknak ellenőrizniük kell a törvényes minimálbérek megfelelőségét, figyelembe véve a vásárlóerőt és a megélhetési költségeket. "Romániában a minimálbér a megélhetési költségeknek csak a felét fedezi, az összegének gyors és tartós emelésére van szükség a megfelelő bérszint biztosításához" - olvasható a közleményükben.
Az Alfa Kartell szerint az új uniós irányelv egyik célja a bérmegállapításra irányuló kollektív tárgyalások hatókörébe tartozó munkavállalók számának növelése. E cél elérésére az országoknak elő kell segíteniük, hogy a szociális partnerek részt tudjanak venni a kollektív tárgyalásokban. Ha a kollektív tárgyalások általi lefedettség nem éri el a 80 százalékos küszöbértéket, a tagállamoknak cselekvési tervet kell kidolgozniuk a kollektív tárgyalások előmozdítására.
"Emlékeztetünk arra, hogy Romániában a kollektív tárgyalások általi lefedettség nagyon alacsony, a munkavállalók mindössze 20 százalékára vonatkoznak kollektív munkaszerződés előírásai. Sürgősen szükség van a szociális párbeszédről szóló 2011/62-es törvény módosítására a kollektív tárgyalások minden szinten történő beindításáért, mivel ez egyben az országos helyreállítási terv egyik mérföldköve is, amelynek a megvalósítási határideje az év vége" - közölte a szakszervezeti szövetség.
Az Alfa Kartell korábban levélben kérte az államfőt, hogy kezdeményezzen uniós szintű intézkedéseket a megélhetési válság kezelésére: béremeléseket az emelkedő megélhetési költségek fedezésére, a munkavállalók méltányos részesedésének biztosítását a termelékenységnövekedésből, illetve a kollektív tárgyalások előmozdítását.
(forrás: Agerpres, fotó: Gecse Noémi)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!