
A Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron-termében szép számú hallgatóság előtt mutatták be kedden este Miklóssi Szabó István sepsiszentgyörgyi író Gyémántmozaik című, legújabb novellás- és elbeszéléskötetét. A szerző beszélgetőtársa ifj. Király István, a könyvet megjelentető marosvásárhelyi Mentor Könyvek Kiadó vezetője volt.
2021. december 09., 00:222021. december 09., 00:22
A jelenlévőket köszöntő Szonda Szabolcs könyvtárigazgató Miklóssit „következetesen építkező” íróként határozta meg, aki nem aprózza el önmagát. Csak akkor jelentkezik, amikor úgy gondolja, hogy a könyve most már közönség elé kerülhet.
Király véleménye szerint a Miklóssi műveinek központjában álló ember önmagában csak egy élőlény, és a kapcsolatok, valamint a róla kialakított képek teszik őt értékelhető entitássá. Éppen ezért örvendetes, hogy hangsúlyosan foglalkozik ezekkel a kapcsolatokkal, illetve fizikai és szellemi megnyilvánulásaikkal.
Az elhangzott véleménnyel egyetértve a szerző bevallotta, hogy esetében ez a megközelítés természetes, ugyanis meggyőződése, hogy az ember áll a mindenség közepében. Éppen ezért érdemes írni róla, tenni és áldozatot vállalni érte. A történelem során voltak ugyan olyan eszmei irányzatok és rájuk támaszkodó társadalmi rendszerek (például a szocializmus), amelyekben nem így látták, de éppen ezért eleve bukásra voltak ítélve. Mindig az a valóban szép, az a csodálatos, ami emberi, és ezt a megállapítást a nagy képzőművészeti, zenei, vagy más jellegű alkotások is igazolják.
A világ alkotja-e az embert, vagy az ember a világot? – kérdésre válaszolva az író rámutatott, hogy mindkét állítás igaz. Jelenleg ugyanis a fejlődésünknek egy olyan szakaszába értünk, amikor minden téren befolyásoljuk bolygónk életének az alakulását, miközben annak mikéntje minket befolyásol. Hiszen nem vonhatjuk ki magunkat a környezeti, baráti, politikai hatások alól, de valamennyire uralhatjuk. Ez viszont nem feltétlenül rossz, legalábbis ahhoz viszonyítva, ha csak a világ alakítana minket.
„Megmondás” helyett azonban figyeljünk oda egymásra, akaratunknak a másikra való ráerőszakolása helyett mutassuk meg, hogy mit, hogyan kell helyesen csinálni.
Ugyanakkor hiszi és vallja, hogy „az élet az, amit mi alkotunk meg magunknak”, mert ezt felelősséggel vállalva olyan lesz, vagy majdnem olyan, mint amilyennek szeretnénk. De talán ennél is fontosabb: „a miénk”. Igaz, hogy ezáltal a világ, amint már Nietzsche is megállapította, „elvarázstalanodik”, azonban éppen az a legszebb benne, hogy „leplezetlenül lehet valamiről írni”.
Ilyen és hasonló, filozófiai töltetű eszmefuttatások jellemezték a szerző és kiadó beszélgetését, nyilván nem véletlenül. A könyvben olvasható elbeszélések és novellák is létünk eme nagy kérdéseit feszegetik, figyelemfelkeltő és lekötő történeteken keresztül. És az sem véletlen, hogy különböző korokban játszódnak, mert így a szerzőnek alkalma nyílik ízelítőt nyújtani az idők során megszületett fontosabb filozófiai áramlatokból. Ezeket összevetve pedig rádöbbenhetünk, hogy mindegyiket az énkeresés, valamint helyünk és létünk értelme megtalálásának a kényszere szülte.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!