A Mikulás Baróton

A várakozás perceit Szakács-Kádár Juliánnának, a Régió Rádió munkatársának a konferálása színesítette, akinek felhívására a gyermeksereg játékba is kezdett. A kicsik elrejtett betűket kellett megtaláljanak, melyekből aztán a REMÉNY szó állott össze, így sugallva, hogy várakozásukat a remény ihleti, talán nemcsak a Mikulást, de egész, előttük álló életüket illetően is. A várakozás közben kérdésekre kellett válaszoljanak játékosan, például arra, hogy tudják-e, honnan jön a Mikulás, és mivel érkezik. Aztán kisvártatva örömük beteljesedett, és élőben is láthatták a jótevő öregurat, akinek a legügyesebbek elszavaltak egy-egy verset, vagy énekeltek cserébe egy apróbb ajándékért. Közben felgyúltak a város és a központi karácsonyfa fényei is. Röviddel ezen ünnepi mozzanat után a Diákdombon felgyúlt a második gyertya is a város adventi koszorúján.

Benedek-Huszár János polgármester köszöntőjében elmondta, hogy számára a Diákdombra való feljövetel, az a néhány lépcsőfok, egy múltba való utazást is jelent, emlékezést azokra a baróti elődökre, akik a Diákdombon, ami akkor még a város széle volt, felépítettek egy templomot, egy iskolát, egy parókiát, mely épületek azóta tagadhatatlanul a város központi részének együttesét képezik.

– Az adventi időszak egy másfajta utazásra is hív mindannyiunkat. Ilyenkor mindannyian visszagondolunk egy picit gyermekkorunkra, azokra az időkre, amikor nem volt még ekkora felelősség rajtunk, amikor csak szüleink segítői voltunk, azoké a szülőké, akik mindig tudták mit kell tenni, akikre rábízhattuk magunkat. Haza kellene menni, porcukrot őrölni – elevenítette fel a gyermekkori emlékeket.

December 5-e lévén, József Attila (december 3-án volt a költő halálának évfordulója – szerk. megj.) Istenem című versének elszavalásával örvendeztette meg a jelenlevőket a polgármester. Mint mondta, József Attila 23 éves korában írta ezt a verset, miután apa nélkül nőtt fel, édesanyját pedig 14 évesen veszítette el. „Ő mégis feltétel nélküli ragaszkodásról és feltétel nélküli segítőkészségről ír ebben a versében, mely a napi életben csak a fiatal szerelmesek és a gyermek–szülő kapcsolatában képzelhető el” – fogalmazott Benedek-Huszár, rámutatva arra, hogy képzeletbeli adventi utazásunk egyben a remény ösvénye is a boldog gyermekkori emlékek felé, mely nem mindenkinek adatott és adatik meg. „ Az emlékezés ösvényein találjunk vissza a gyermekkori karácsonyváró élményekhez, és szívünket töltse el hála, ha úgy lehettünk gyermekek, ahogy az József Attilának nem adatott meg” – hangsúlyozta.