A mesét szeretni kell

A kézdialmási Kelemen Didák Általános Iskola ötödikes diákja, Lénárt Nikolett nemcsak olvassa, hallgatja a mesét, hanem mondja is. A Kriza János Mesemondó Verseny megyei szakaszán első, az országoson pedig harmadik helyezést ért el. A diáklánnyal és felkészítő tanárával, Porcel Melindával a mesékről, versenyekről beszélgettünk.

Némethi Katalin

2021. december 10., 00:452021. december 10., 00:45

– Nikolett született színészi tehetség. Már az első találkozásunkkor felismertem benne a szereplésre való hajlamot. Ő az a tanítvány, aki szívesen kiáll a közönség elé, és nem lámpalázas. Öntudatos, magabiztos, sok benne a tenni akarás. Tele van energiával, amit ki is tud adni magából. Tűz és víz egyszerre. Ugyanakkor nagyon érzékeny, amit fel is vállal akár nagyközönség előtt is. A mesék iránti szeretetét édesanyjának köszönheti, aki már kisbaba kora óta olvasott neki – osztotta meg tanítványáról Porcel Melinda.


A versenyre való felkészülés zökkenőmentesen zajlott.


– Abban a szerencsés helyzetben voltunk, hogy megadatott nekünk az élőben való felkészülés, ami szerintem a sikerünk egyik kulcsa. A felkészülésben elsősorban a versenyfelhívásban szerepelt szempontokat vettük figyelembe: a tájegységnek megfelelő hangsúlyozást, az árnyalt, kifejező, hiteles, a népi mesemondók stílusához minél közelebb álló előadásmódot – tette hozzá.


A pedagógus szerint a megfelelő mese kiválasztása az egyik legnagyobb kihívás, hiszen olyan történet kell legyen, amely megfelel az előadó életkori sajátosságainak, vérmérsékletének és teljesíti a versenykiírás feltételeit.


– A tanítványaimmal közös kutatómunkába kezdünk. Több héten keresztül lapozgatjuk a meséket, közben összegyűjtjük a kedvenceket, és végül döntünk. Első szempont ilyenkor, hogy melyik mese talál legjobban a mesemondó személyiségéhez. Nikolett egy öntudatos, erélyes kislány, ezért nem esett nehezére egy falusi fiatalasszony szerepébe bújni. Sőt, olykor annyira beleélte magát, hogy vissza kellett fogni – mondta mosolyogva.


– A versenyen A fiatal pár és a kotlós című népmesét mondtam el. A mesemondás során elsősorban az érthető mesemondásra, a hanghordozásra, artikulációra és nem utolsó sorban a szövegre kell odafigyelnem. Úgy gondolom, elsősorban a népmese szeretete tesz valakit jót mesemondóvá. Ehhez elengedhetetlen a mese olvasása, hallgatása. Vettem részt második, harmadik és negyedik osztályban is mesemondó versenyeken, de a legbüszkébb az idei eredményemre vagyok, mert itt kaptam a legnagyobb helyezést, megyei első és országos 3. lettem – kapcsolódott be a beszélgetésbe Lénárt Nikolett.


A verseny online zajlott, az otthon vagy az iskolában elkészített felvételt kellett beküldeni a szervezőknek.
– Mi az iskolában készítettük el a felvételt, és nagy kihívás volt számomra. Szívesebben mesélek közönség előtt. Jobban izgultam így, mint élőben szoktam, mert ha ott elrontom, megy tovább, viszont a felvételnél az újrakezdések során türelmetlenné váltam – tette hozzá.


A pedagógus fontosnak tartja a versenyeket, hiszen a tapasztalatszerzésen, a felkészülés során elsajátított tudáson túl önállóságra nevelik a gyerekeket.


– Minden vetélkedőnek pozitívan, lendülettel indulok neki, amit próbálok átadni tanítványaimnak. Minden versenyt egy buzdító beszéd előz meg. Mindig a diákjaim lelkére hatok először. Megerősítem őket, hogy képesek arra, amit felvállaltak. Mi mindent megteszünk, ami tőlünk telik. Elsősorban saját magunkkal versenyzünk, másodsorban vetélytársainkkal – emelte ki.


Nikolett nem csak a meséket szereti, hanem a népdalokat is, ének- és helyesírási versenyeken is kitűnő eredményeket ért el. Lovagol, tagja a futballcsapatnak, cserkészkedik, szabadidejét olvasással tölti.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés