A liberális pártcsalád

Tekintettel a közelgő államfőválasztásra, de a jövő évi önkormányzati és parlamenti választásokra is, a román pártok szekértáborokba kezdenek rendeződni. Igyekezetük látványos, lassan körvonalazódnak a különböző politikai és választási szövetségek az egységben az erő elv alapján. Ez teszi lehetővé ugyanis, hogy a választói preferenciák által meg- és hamarosan újraosztott, felszeletelt demokratikus tortából egyik, vagy a másik pártcsalád kihasítsa a kormányzáshoz szükséges abszolút többséget. S mivel a román politikatörténet tele van a pártcsaládok közös értékrendjét fölülíró, leginkább csak pőre választási érdekszövetségként körülírható koalíciókkal, 2019 annyiban kivételes alkalomnak tűnik, hiszen a körvonalazódó partnerségek a kormányoldal és ellenzéke tagolódáson túl egybeesni látszanak az ideológiai spektrum bal és jobb oldalával is. Vagyis többnyire a pártcsaládi értékek mentén formálódnak.

Ezt a kegyelmi állapotot, a nyugati demokráciákra jellemző ideológiai következetességet leginkább annak köszönhetjük, hogy a korrupcióellenes harcba csomagolt politikai leszámoláshullám szokatlanul magas (de érthető) feszültséget, polarizáltságot gerjesztett a pártrendszert alkotó, a közhatalmon osztozkodó pártok között. A konfliktus okozta sérelmek mind a kormányoldalon, mind az ellenzék térfelén leszűkítették a lehetséges és vállalható barátok és ellenfelek körét. A parlamenti patkó két oldalán következésképpen felértékelődtek a sors- és bajtársi érzelmek és lojalitások, s úgy tűnik, ezek a kötődések hosszabb távon, de a választásokig bizonyosan meg fogják szabni a játékteret.

A pártcsaládok mentén zajló összeborulásból csak a politikai középre igyekvő liberális pártok lógnak ki. No, itt nem a magát váltópártként feltüntető nemzeti liberálisokra gondolok (mivel azok néhány éve átslisszoltak a jobboldalra – az európai Néppárt tagjává válva), hanem az USR és az ALDE formációkra.

Ezek ugyanis nem tudnak s akarnak kitörni a bal-jobb szembenállás erőteréből, s megosztva, újratermelve az elmúlt parlamenti ciklus felállását, éppen hogy egymás ellenfeleivé válnak azzal, hogy a kormányzati pozíció reményében, ki-ki ragaszkodik a maga nagypártjához.

Pozsony János Csaba