A lehetőség adott a felzárkózásra

Meghosszabbítja az oktatási minisztérium a felzárkóztató oktatásra való jelentkezés eredetileg március 3-ra meghirdetett határidejét, illetve lehetővé teszi, hogy folyamatosan jelentkezzenek arra a diákok (szüleik által), az így szervezett csoportokat havonta lehet bővíteni.

Bodor Tünde

2021. március 09., 00:212021. március 09., 00:21

Jelen pillanatig a megyében 59 iskolából összesen 945 tanulót vettek nyilvántartásba, akik az Iskola utáni oktatás programon belül pótolnák lemaradásukat: 421-en elemi tagozatosak (köztük 96 negyedikes), 524 felső tagozatos (276 nyolcadikos). A pót­órákat minden iskola saját belátása és lehetőségei szerint szervezheti meg, a Kovászna megyei tanfelügyelőség csak monitorizálja e tevékenységet.

A sepsiszentgyörgyi Állomás-negyedi Ady Endre-iskola igazgatónője, Grüman Rozália lapunknak elmondta, számára is meglepő, hogy náluk csak két szülő jelezte igényét, de anélkül, hogy letette volna az írásbeli kérvényt az iskola titkárságán. Kétségkívül szükség van e felzárkóztató programra, vélekedett, az online oktatáshoz a kormánypogram keretében biztosított táblagépek későn jutottak el a diákokhoz, 30-40-en addig nem vettek részt az online oktatáson, és már az első félévben jó pár diák maradt lezáratlanul.

Lehet, hogy nem volt elégséges a tájékoztatás, de nemcsak az iskola feladata lenne, hogy tájékoztassa, meggyőzze a szülőket, harcoljanak jobban gyermekeik érdekeiért. A pót­órákat akár a tavaszi vakációban is meg lehetne szervezni, mondta az igazgatónő, aki szerint most még nem, de amint valós igény lesz rá, azonnal megszervezik a felzárkóztató programot. Sorin Câmpeanu tanügyminiszter szombati nyilatkozata szerint országszerte 225 ezer diákot regisztráltak a programba, melynek keretében havi 20 órában, jelenléti oktatásban, hét közben pótoltatnák be a tananyagot a bukásra álló vagy lezáratlan diákokkal. 

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés