
Meghosszabbítja az oktatási minisztérium a felzárkóztató oktatásra való jelentkezés eredetileg március 3-ra meghirdetett határidejét, illetve lehetővé teszi, hogy folyamatosan jelentkezzenek arra a diákok (szüleik által), az így szervezett csoportokat havonta lehet bővíteni.
2021. március 09., 00:212021. március 09., 00:21
Jelen pillanatig a megyében 59 iskolából összesen 945 tanulót vettek nyilvántartásba, akik az Iskola utáni oktatás programon belül pótolnák lemaradásukat: 421-en elemi tagozatosak (köztük 96 negyedikes), 524 felső tagozatos (276 nyolcadikos). A pótórákat minden iskola saját belátása és lehetőségei szerint szervezheti meg, a Kovászna megyei tanfelügyelőség csak monitorizálja e tevékenységet.
A sepsiszentgyörgyi Állomás-negyedi Ady Endre-iskola igazgatónője, Grüman Rozália lapunknak elmondta, számára is meglepő, hogy náluk csak két szülő jelezte igényét, de anélkül, hogy letette volna az írásbeli kérvényt az iskola titkárságán. Kétségkívül szükség van e felzárkóztató programra, vélekedett, az online oktatáshoz a kormánypogram keretében biztosított táblagépek későn jutottak el a diákokhoz, 30-40-en addig nem vettek részt az online oktatáson, és már az első félévben jó pár diák maradt lezáratlanul.
Lehet, hogy nem volt elégséges a tájékoztatás, de nemcsak az iskola feladata lenne, hogy tájékoztassa, meggyőzze a szülőket, harcoljanak jobban gyermekeik érdekeiért. A pótórákat akár a tavaszi vakációban is meg lehetne szervezni, mondta az igazgatónő, aki szerint most még nem, de amint valós igény lesz rá, azonnal megszervezik a felzárkóztató programot. Sorin Câmpeanu tanügyminiszter szombati nyilatkozata szerint országszerte 225 ezer diákot regisztráltak a programba, melynek keretében havi 20 órában, jelenléti oktatásban, hét közben pótoltatnák be a tananyagot a bukásra álló vagy lezáratlan diákokkal.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!