
Hosszú várakozás után most sikerült Sepsiszentgyörgy önkormányzatának megkötni az első finanszírozási szerződést az Országos Helyi Fejlesztési Program (PNDL) keretén belül a Testvériség sétány felújítására, derült ki Antal Árpád polgármester tegnapi sajtótájékoztatóján.
2017. október 20., 00:352017. október 20., 00:35
Hosszú várakozás után most sikerült Sepsiszentgyörgy önkormányzatának megkötni az első finanszírozási szerződést az Országos Helyi Fejlesztési Program (PNDL) keretén belül a Testvériség sétány felújítására, derült ki Antal Árpád polgármester tegnapi sajtótájékoztatóján.
A városban zajló beruházásokról beszámolva Antal Árpád elmondta, miután átadták a forgalomnak a Gyöngyvirág utcát, elkezdték az 1918. december 1. sugárútnak a hídtól a villanyrendőrig terjedő részének a felújítását, és „ha minden jól megy”, akkor már ma nekifognak az aszfaltozásának.
Ami pedig a Kós Károly utca korszerűsítését illeti, a városvezető kifejtette, az egyik oldalon a járda már elkészült, és dolgoznak a másik oldalon. A koptatóréteget azután fogják az úttestre elhelyezni, miután a járdákat is leaszfaltozták. „Novemberben mindenképp elkészül a Kós Károly utcának ez a szakasza”, húzta alá.
Hosszan tartó várakozás után végre megkötötték a finanszírozási szerződést a Testvériség sétány korszerűsítésére, ami azt jelenti, hogy az Országos Helyi Fejlesztési Program (PNDL) által központi alapokból fedezhetik a költségeket. Az utca felső részében még a koptatóréteg elhelyezése és a járda felújítása van hátra, az alsó részében pedig a teljes aszfaltozás, de ez is megtörténik a következő hetekben, ígérte a polgármester.
Ugyanakkor további munkálatokat kezdtek el a Kertész, Fecske és az Ifjúság utcákban. Ezek közül az utóbbi felújítása okoz nagyobb fennakadást a forgalomra nézve, és a tervek szerint a Kertész utca befejezése után zárják le a Sas utcát és a Váradi József egy részét a Sas és az Attila-hegy között. A Váradi József utca felső felében még dolgoznak.
További helyszíneken még folynak a városban kisebb-nagyobb korszerűsítési munkák, például a Fáklya, Lendület, Temető és Sajtó utcákban, és amit még idén megvalósítanának az Otthon átkötő útja, illetve a Jókai Mór utcában foltoznának és a Sugásfürdő felé vezető úton is végeznének korszerűsítési munkálatokat.
Gyakorlatilag ezek a beruházások, amelyek most zajlanak a városban, újaknak nem fognak neki ebben az évben, de az elképzelés az, hogy ősszel és a tél folyamán minél több közbeszerzést lebonyolítanak ahhoz, hogy tavasszal tudjanak újabb hat–nyolc utcának nekifogni, magyarázta az elöljáró. Hozzátette, két típusú problémával szembesülnek a közbeszerzéseknél: egyfelől a meghirdetett versenytárgyalásokon részt vevő cégek rendszeresen óvnak és perelnek egymással, vagy pedig nem jelentkezik senki.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!