Az Orban-kormány célja, hogy november végéig elfogadja az országos minimálbér emeléséről szóló jogszabályt - jelentette be hétfői sajtóértekezletén Ionel Dancă, a miniszterelnöki kancellária igazgatója.
2019. november 11., 15:542019. november 11., 15:54
Dancă szerint Ludovic Orban kormányfő tanácskozott ez ügyben Florin Cîţu pénzügyminiszterrel és Violeta Alexandru munkaügyi miniszterrel, és megvitatták, hogy miként lehetne úgy növelni a minimálbért a közszférában, hogy az ne érintse hátrányosan a magánszektort.
"A minimálbér emeléséről azt követően hozunk végleges döntést, hogy konzultáltunk a szociális partnerekkel, a munkáltatókkal és a szakszervezetekkel. Az Orban-kormány célja, hogy a vonatkozó kormányhatározat-tervezetet november végéig megvitassák és elfogadják" - hangoztatta Dancă.
Hozzátette, hogy a 2020-as minimálbér meghatározásához számos, a gazdasági tevékenységhez kapcsolódó objektív mutatót fognak figyelembe venni, amelyek egyrészt tekintettel lesznek a minimálbér-növelés igényére, a románok vásárlóerejének fokozására, másrészt arra a követelményre, hogy mindez ne érintse hátrányosan a magáncégek tevékenységét.
(Agerpres)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!