A kormány elfogadja a veszélyhelyzet meghosszabbítására vonatkozó határozatot

Elfogadja hétfői ülésén a kormány a veszélyhelyzet meghosszabbítására és a választási kampányban érvényes szabályokra vonatkozó határozatát - közölte az ülés kezdetén Ludovic Orban miniszterelnök.

Székely Hírmondó

2020. szeptember 14., 14:592020. szeptember 14., 14:59

Orban bejelentette: szeptember 15-étől további 30 nappal hosszabbítják meg a veszélyhelyzetet, az erre vonatkozó határozatot a koronavírus-járvány megfékezését célzó szabályzattal együtt hétfői ülésén fogadja el a kormány.

Raed Arafat belügyi államtitkár, az országos katasztrófavédelem vezetője elmondta, választási kampányban érvényes szabályokról a kormány javaslata alapján az Országos Vészhelyzeti Bizottság (CNSU) 2020/45-ös határozata rendelkezik. Kiemelte: választási kampányrendezvényen vagy tüntetésen maximum 100 ember vehet részt, az egészségügyi óvintézkedések szigorú betartásával. A szavzóhelyiségekben kötelező a maszkviselés és a távolságtartás, ezen kívül a választóknak belépéskor és távozáskor is kézfertőtlenítést irányoz elő a jogszabály.

Azok, akik személyazonossági kártyával rendelkeznek (carte de identitate), saját kezűleg fogják azt becsúsztatni az adatleolvasó eszközbe. Akinek még régi típusú személyazonossági igazolványa van, annak az adatait egy választóbizottsági tag fogja feldolgozni, miután lefertőtlenítette a kezeit.

A kormányülés végén Arafat azt mondta, "tudomása szerint" kapnak szájmaszkot azok a választópolgárok, akiknél véletlenül nincs ilyen eszköz, de ő azt javasolja, hogy mindenki vigyen maszkot otthonról, amikor szavazni indul. Sőt, tette hozzá kérdésre válaszolva, azt is tanácsolja, hogy saját írószert is vigyen mindenki magával, amit csak ő fog meg, hogy ezzel is csökkentsék a fertőzésveszélyt.

Raed Arafat ugyanakkor figyelmeztetett, hogy a szavazóhelyiségben egy rövid időre fel kell majd fedni az arcot, mert csak így lehetséges a személyazonosság bizonyítása.

Amennyiben valaki nem hajlandó maszkot viselni, vagy éppen nem hajlandó levenni a maszkját a személyazonosság bizonyítás végett, az számíthat arra, hogy a szavazóbizottság nem fogja beengedni a szavazóhelyiségbe.

"Aki nem akarja betartani a szabályokat - megtörténhet, hogy azt nem engedik be a bizottság tagjai" - fogalmazott az államtitkár.

Azt is elmondta: külön fogják megszámolni a fertőzött személyektől begyűjtött szavazólapokat, és az ezt végző szavazóbiztosok 'védelemben' részesülnek majd.

A mozgóurnát először azokhoz viszik ki, akik más betegség vagy mozgáskorlátozottság miatt nem tudnak elmenni szavazni, és csak ezt követően kerülnek sorra a koronavírusos vagy karanténban levő személyek.

Raed Arafat azt is elmondta, szemináriumokat és műhelygyakorlatokat ugyanolyan feltételek mellett lehet szervezni, mint színházi vagy más előadásokat.

Ludovic Orban arra figyelmeztette kollégáit, hogy nagyon pontosan le kell szögezni a mozgóurna kérésére vonatkozó szabályokat olyan személyek esetében, akik koronavírus-fertőzöttek, vagy lakhelyi elkülönülésben vannak.

(Agerpres)

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés