A könyvtár ünnepe

Ünnepel a Székely Mikó Kollégium. Több más magyar, azon belül erdélyi magyar középiskola mellett aránylag fiatal ez a tanintézet, az első érettségire is „csak” 1893-ban kerül sor, ekkor kerül falra az első érettségi tabló is, ebben az esztendőben tartják a kétszárnyú kollégium felszentelését, amelyre még a közoktatásügyi miniszter is eljött, országos hír lett ebből, s a főgimnáziummá előléptetett intézmény belépett a „nagyok” közé. Az, hogy ma a Kárpát-medence egyik legrangosabb tanodájának tartják, köszönhető annak a rendkívül színvonalas munkának, amelyet az eltelt százegynéhány esztendő alatt e falak között végeztek tanulók, tanárok, pedellusok, nevelők, azaz mindenki, aki eljegyezte sorsát ezzel a tudásvárral. Persze, a mai kollégium „őse”, a százhatvan évvel ezelőtt elindított kis tanoda mára nem csupán Háromszék, de egész Erdély, s azon túl is, ahol magyar oktatás folyik, ismert és elismert név lett, a sok évszázados múltra visszatekintő tanintézetek rangsorában nagyon az élen helyezkedik el. S ennél alább nem is szabad adnia.

Az ünnepségsorozat november 5-ei indító napja igen kedves és meglepő mozzanatokkal lepte meg az érdeklődőket. A valamikori és mostani mikósok találkozása során sok rejtett titok megoldódott, kiderült a beszélgetésekből, hogy miért érdemes mikós diáknak lenni, az iskolai Himnusz közös eléneklése pedig tényleg magasztossá tette az eseményt. Erre ráadódott aztán a délutáni előadás, beszélgetés a Székely Mikós Kollégium talán legértékesebb kincséről, az úgynevezett dokumentációs könyvtárról. Ha valamire büszke ez az iskola, erre tényleg az lehet. Már az a tény, hogy létezik, csodával határos. Amikor a múlt század ötvenes éveinek elején valóságos harcot indítottak a régi iskolai könyvtárak felszámolásáért, az iskoláktól történő elkobzásáért, ez megmaradt. Talán egyedüliként.  Arra magam is emlékszem, hogy a székelykeresztúri hajdani Unitárius Főgimnázium ehhez hasonló könyvállományát teherautókra felhajigálva szállították el állítólag Marosvásárhelyre. Kolozsváron az Akadémia tett kezet – szerencsére – ezekre a tékákra, ahová aztán egyetemistaként engedéllyel léphettünk be.

A Székely Mikó Kollégium eme könyvtárát, könyvtárőrként – milyen szép és sokatmondó elnevezés ez – Csikós Júlia ügyeli, vigyázza, gondozza, s közben csendben, szerényen olyan munkát végez, amelynek egy szeletkéjét a nyitó nap délutánján mutatta be. A Székely Mikó Kollégium megjelenítése a sajtóban, a közmédiában, a világhálón – sok egyéb mellett – régóta kutatási témája, s az eredmény elképesztően meglepő: az elkészült bibliográfia, adattár 1857-től indul, s a képernyőn is bemutatott adatok közel háromszáz újságból, folyóiratból, időszakos vagy rendszeresen megjelent sajtótermékekből kerültek elő. A repertóriumban nem csupán azok a címek szerepelnek, amelyek kimondottan a Mikóról szóló írást jelölnek, de azok is, amelyekben csupán említés, utalás történik az iskolára. Csak a Háromszék című napilapban közel 3000 írás foglalkozik a Mikóval, tanárai, tanulói életével, munkájával, eredményeivel. A hatalmas anyag, köszönhetően Kádár István informatikusnak, aki maga is, Csikós Júliához hasonlóan, ennek a tanintézetnek a végzettje, digitálisan is feldolgozva, kötetbe rendezve kézbe is vehető, tanulmányozható, ám közreadása roppant hasznos lehetne. A személynév-mutatókkal, tárgymutatóval, sorszámmal ellátott gazdag anyagban könnyen el lehet igazodni, s akinek további kutakodásra van kedve, ez az anyag segítségére lehet. Mint eddig is segített a könyvtárőr mindazoknak, akik bármilyen téren eligazítást, könyvészeti útbaigazítást, egy-egy tanulmány megírásához szükséges anyagot kerestek. És mindezek mellett arra is jutott az odafigyelésből és erőből, hogy kismúzeumot rendezzen be az iskola múltjának érzékeltetésére, bemutatására.