A kézdivásárhelyi Vigadó környéke

Bárkivel is szót váltottam, bárki is leírta emlékeit arról a korszakról, néhány nevet soha nem felejtettek el említeni. Azokét, akik nélkül nem lehetett volna meghódítani a városbeliek, a környékiek, a távolabbi érdeklődők szívét.

Nem könnyű úgy dolgozni egy művelődési intézményben, hogy ne legyenek naprakész  feltételek, emberiek és anyagiak egyaránt. A szakmai támogatás sosem hiányzott. Különösen szépen szólnak ezek a történetek László Attila zenetanárról, aki népdalgyűjtőként, kórusvezetőként, intézményvezetőként – a Művészeti Népiskola igazgatójaként – rendszeres kapcsolatban állt a  kézdivásárhelyiekkel,  segített a legmegfelelőbb dallamok kiválasztásában, begyakorlásában, volt eset, hogy a cselekmény drámai mozzanatai éppen az ő meglátásaival gyarapodtak, elmélyültek.

– László Attila az általa kiválasztott dallamokat  hangszerelte, és a kész anyagot betanította a zenekarnak és a kórusnak.  Nagyon megnyerő modorú  emberként a kisebb-nagyobb tévedéseket, késéseket is elegáns, lovagias szöveggel észrevételezte. Aracsi Géza bácsi szigora után újdonságként hatott az ő módszere, nem csoda hát, hogy  a kórustagok kedvence lett. Az előadások egy részét ő dirigálta, sikerrel. Nagy szerepe volt abban, hogy az országos versenyen a mi együttesünket kitüntették. Sokat köszönhetünk Jánosi József táncmesternek, aki ugyancsak az előbb említett megyei intézmény  koreográfusaként szereplőként is fellépett az egyik nagy hatású szerepben.

Nyilván, nem lehet elfelejteni, annyi esztendő eltelte után sem, hogy a megfelelő körülmények megteremtésében oroszlánrészt vállaltak mások is a Városi Művelődési Ház, a Vigadó  alkalmazottjaiként. Az anyagi támogatás nélkül elképzelhetetlen a magas szintű művészi,  művelődési  tevékenység. Visszapillantva azokra az évekre, nyugodtan kijelenthetjük, hogy a művelődés e rangos intézményének falai között olyan kulturális eseménysorozat született, amely azóta is magas szinten tartja az ilyen irányú elfoglaltságot, s amelynek köszönhetően elismert szintre emelkedett a könnyűzenei élet, a színjátszók sokszor  és sokfelé elismert fellépése, Szőcs Géza rendezései nem maradtak visszhangtalanok, tulajdonképpen ez a mozgás készítette elő később a hivatásos színkör létrejöttét, de megkockáztatom azt is kijelenteni, hogy ide nyúlnak gyökerei vissza  a helybéli rádiózásnak és televíziózásnak.

– Azért szóljunk még azokról is, akiknek köszönhetjük a működésünket  meghatározó körülmények kialakítását, ebbe beletartozik az anyagi biztonság is. Imreh János volt akkoriban a Művelődési Ház igazgatója, elmondhatom róla, hogy kapcsolatai révén sok mindent ki tudtunk magunknak vívni. Nem volt gond a kiszállások megszervezése, ekkor indult a könnyűzenei láz, a Klára-testvérek, Gyuri és Barni, mellettük Uszkai Sándor, az énekes Bányász István, Bularca Teodora, Doina Limbășanu, a színjátszók  is innen indultak az országos hírnév megszerzésére. A megyésítés után Gáspár Árpád lett az igazgató, ő se csupán igazgatott, hanem cselekvő tagja volt csapatunknak. Ugyanígy Virág Ibolya meg Bardócz Eszter, akikre ugyancsak nagy szerep hárult egyrészt a szervezésben, a művészi irányításban, másrészt a színpadon. Én életem nagy kihívásának  tekintettem ezt a munkát, amely számomra is sok elégtétellel szolgált, s mai napig  büszke vagyok arra a csapatra, amely több mint ötven évvel ezelőtt Kézdivásárhely nevét országszerte ismertté tette – emlékezett Mihálycsa Szilveszter tanár úr.