A kapcsolat

Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.

2020. szeptember 30., 00:042020. szeptember 30., 00:04

Kissé túlnyerte magát a sepsiszentgyörgyi magyarság a vasárnapi helyhatósági választásokon. Az történt ugyanis, hogy a huszonegy tagú megyeszékhelyi tanácsba az RMDSZ tizennyolc és az Erdélyi Magyar Szövetség két tanácsost küldhet, a románoknak csupa egy hely maradt. Igaza van persze annak, aki azt állítja, hogy demokratikus választások voltak, ez az eredmény. Azt a politikai öngyilkosság-szerű vállalkozást sem a magyaroknak kellett volna megakadályozniuk, hogy a lakosság 25–30 százalékát kitevő románok öt polgármesterjelöltet és hat tanácsosi listát indítsanak. Tetszettek volna többen elmenni szavazni, s akkor most nem ez lenne a helyzet – lehetne szintén jogosan mondani.


Ezzel együtt nem életszerű az, hogy a lakosság negyedét kitevő románságnak egyetlen képviselője legyen a tanácsban. Egyfelől, miután mi országos szinten úgy vagyunk, mint ők itt kicsiben (s még ott sem), nem árt megfigyelni néhány dolgot. Például azt, hogy a másik román párt 45 szavazaton bukta el a választási küszöböt (ennyit arról, hogy ez én szavazatom úgysem számít semmit). Vagy azt, hogy a hat román párt között kialakult fene nagy verseny nem több szavazót, hanem kevesebbet hozott az urnákhoz (kimutatható, hogy a zömmel románok lakta Állomás negyedből szavaztak a legkevesebben).


Másfelől viszont megállapíthatjuk, hogy ennek nem az lesz a következménye, hogy a magyarok milyen vígan ellesznek az egy szál románnal a tanácsban, hanem az, hogy a háttérbe szorult románokat mindenféle önjelölt „nemzetvédő” személyek és álcivil szervezetek jönnek majd „képviselni”, akikenek mindeddig – jogosan és következetesen – ajtót mutatott a polgármester azzal, hogy itt ülnek a tanácsban a helyi románok által megválasztott legitim képviselők. Olyan hangulatot kell kialalkítani tehát, hogy a románok elutasítsák az idegenből jött „védelmezőiket”. Az RMDSZ vezetők egyik kedvenc mondása szerint „a többség és a kisebbség közötti kapcsolat milyensége mindig a többségtől függ”. Szép szakmai feladat… 

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés