2017. május 30., 00:262017. május 30., 00:26
Kulcsár-Terza József MPP-s politikus, parlamenti képviselő meghívására a múlt héten Sepsiszentgyörgyön tájékozódott a székelyek helyzetéről a Román Parlament Emberjogi Bizottságának a romániai magyarság ügyeivel foglalkozó albizottsága. Örvendetes és üdvözlendő egy ilyen esemény, hiszen hosszú, feszültségterhes időszak után az első, jó irányba tett lépés a román–magyar kapcsolatok terén. Még akkor is, ha betegségre hivatkozva az öt tag közül kettő nem volt jelen, és a román sajtó agyonhallgatta a történteket.
A felszólalásokat követően az albizottság tagjai fogalmazták meg rövid véleményüket az elhangzottakkal kapcsolatban, melynek során a romákat képviselő Vasile Daniel meglepően együttérzőnek bizonyult velünk. A Szociáldemokrata Párt színeiben megválasztott Vîrză Mihăiţă viszont védelmébe vette a mindenkori prefektust. Annak ellenére, hogy egy felszólalásban rámutattak: 2012–2016 között a kormány helyi megbízottjai 44 felszólítást küldtek a megye önkormányzataihoz és 7-et a megyei tanácshoz, összesen pedig 60 keresetet nyújtottak be a közigazgatási bíróságra a székely jelképek használata miatt. Túlzottnak tartotta ugyanakkor a román felirat magyar fölé helyezésének a nehezményezését is.
Mi viszont kénytelenek voltunk ezt is megemlíteni, mert a megyénkben néhány helyen egymás mellé kerülő román és magyar feliratot tartalmazó táblákat az akkor éppen hivatalban lévő prefektus annyira rossznéven vette, hogy azonnali kicserélésükre utasított. Véleménye szerint ugyanis a magyar felirat csak a román alatt kaphat helyet. Mi más ez – kérdezzük, ha nem hátrányos megkülönböztetés és anyanyelvünk másodrendűvé történő alacsonyítása? Arról ne is beszélvén, hogy egy 2014. november 19-én keltezett felszólításban a magyar nyelv román mellett történő használatának törvénytelen voltára hívja fel az illetékesek figyelmét a megyei tanács által használt okiratok fejlécén. Pedig „a törvény helyi őrének” tudnia kell(ene), hogy ezt a jogot a jelenlegi román alkotmány is biztosítja, mi pedig élni akarunk vele. Egyúttal pedig azt is világossá tesszük, hogy nem tekintjük magunkat másodrendű állampolgároknak, és senkinek sem engedjük meg, hogy ezt megtegye.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!