A Jobboldal Ereje néven új pártot alapít Ludovic Orban

A Jobboldal Ereje néven új pártot alapít a Nemzeti Liberális Párt (PNL) korábbi elnöke.

Székely Hírmondó

2021. december 14., 15:452021. december 14., 15:45

Ludovic Orban ezt maga közölte kedden a parlamentben.

A politikus azt mondta, a PNL-ből múlt hónapban kilépett 16 társával, valamint támogatóival és szimpatizánsaival közösen egy új pártot alapítanak, mert erkölcsi kötelességüknek érzik továbbra is képviselni azokat az állampolgárokat, akik rájuk szavaztak.

Hozzátette, a párt neve egyelőre - az alakulat első kongresszusáig - A Jobboldal Ereje lesz. Ez volt ugyanis Orban politikai programjának címe, amelyet a PNL tisztújító kongresszusán mutatott be.

Az új pártot hosszú életűre tervezik, és a "korrekt, becsületes, őszinte, lojális politizálás" fóruma lesz a képviselő szerint.

A Jobboldal Ereje alapító okiratát kedden írják alá alapító tagjai, majd jövő hét első napján nyújtják be jóváhagyásra a dokumentumot a bukaresti törvényszékre. Céljuk, hogy 2022-ben minden megyében hozzanak létre szervezetet - tájékoztatott Orban.

A politikus azt is elmondta, az új párt soraiba várják a kiábrándult PNL-tagokat is. Kifejtette, tisztában van azzal, hogy a liberális polgármesterek elveszítik a mandátumukat, ha önként kilépnek a PNL-ből, és csak akkor irakozhatnak át a Jobboldal Erejébe, ha kizárják őket a jelenlegi pártjukból. "Ez még akkor is így van, ha sok polgármester ma már szégyelli kimondani, hogy a PNL tagja" - tette hozzá.

Arra a kérdésre, hogy tervezi-e jelöltetni magát a következő államfőválasztáson, Orban azt felelte, az a célja, hogy a 2024-es elnökválasztást ne a Szociáldemokrata Párt jelöltje, hanem egy becsületes, jövőbe látó ember nyerje meg, aki nem árulja el választóit.

Ionuţ Stroe, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) szóvivője kedden kijelentette, hogy liberálisokat nem érdekli Ludovic Orban új pártja, amelynek szerinte ugyanolyan vége lesz, mint Călin Popescu-Tăriceanu egykori alakulatának.

"Egyáltalán nem érdekel minket Orban úr új pártja, és azt hiszem, a román állampolgárokat sem érdekli ez a téma. Megjegyezném, hogy Orban úr és kollégái, azok, akik ma új pártot alapítanak, a PNL listáin kerültek a parlamentbe. Orban úr, miután elvesztette a választásokat, kilépett a pártból, és kétlem, hogy az új párttal ugyanolyan sikere lenne a választásokon. Volt már erre példa, például Tăriceanu úr esetében. Valószínű ennek a fejezetnek is ugyanaz lesz a vége" - mondta az Agerpres hírügynökség megkeresésére Ionuţ Stroe.

(Agerpres)

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés