A jó emberekről

Imreh Kincső édesapja vagyok, azon két éves kislányé, akinek hasüregében ez év január 3-án egy 10 cm-es rosszindulatú daganatot (neuroblastoma) diagnosztizáltak. Utunk Szentgyörgyön kezdődött, onnan Bukarestbe mentünk, majd az ottani gyerekkórházból átjöttünk Budapestre. Mindez úgy történt, hogy gondolkodni is alig volt időnk, a hazamenés nem jött számításba, még egy rövid csomagolásra sem.
Ameddig mi kislányunkkal voltunk elfoglalva, próbálván a hír okozta sokkot feldolgozni és a gyógyulás útján elindulni, családunk, barátaink, ismerőseink, alapítványok és idegenek felismerték a helyzetünket, és szervezkedni kezdtek. Mindenki legjobb képessége szerint segített: jelentős anyagi támogatásban volt és van részünk, sok segítséget kaptunk ügyeink intézésében, kulcspillanatokban mindig került, aki megfelelő útbaigazítással segítsen nekünk. Olyan összefogásnak voltunk egyben okozói, tanúi és célja, amit soha nem tapasztaltunk, és amely érzelmileg még mindig meghalad minket.
Pillanatnyilag kislányunk elindult a kemoterápia általi kezelés nehéz útján, és mi próbáljuk legjobb tudásunk szerint kísérni őt. Ezért talán először látjuk, mi vár ránk, és van ezáltal alkalmunk kicsit megszusszanni. Szeretnénk kihasználni ezt a pillanatot arra, hogy megköszönjük mindenkinek mindazt, amit értünk tett. Szeretném, ha minél több olyan emberhez eljutnának ezek a sorok, akik mellettünk álltak és állnak e hosszú és nehéz folyamatban; szeretném, ha tudnák, ők képezik azt a támaszt számunkra, aminek köszönhetően mi haladni tudunk előre, lépésről lépésre.
Köszönetet szeretnénk mondani ezennel minden egészségügyi dolgozónak, aki gondos és szeretetteljes munkája által felfedte kislányom állapotát, és tovább harcol értünk. Mindenkinek, aki nehezen megkeresett pénze egy részét nekünk szánta, a LAB Életmentő Kupakok, a Juventutti és a Pro Sanitate szervezeteknek, a Profi Rádiónak a gyűjtésben nyújtott segítségért. Továbbá munkahelyem, a Kronsoft Development vezetőségének és munkaközösségének támogatásukért és megértésükért, mindazoknak, akik tudták, minden lépesben mit kell tenni, és ezt nekünk is értésünkre adták.
Minden olyan családtagnak, barátnak, ismerősnek, szomszédnak és munkatársnak, aki lehetővé tette, hogy gondok nélkül fussunk az ismeretlenbe, mert ők átvették addigi életünk minden terhét. Zágon polgármesterének, Kis Józsefnek és Olosz Gergely volt kézdi-orbaiszéki szenátornak támogatásukért, tanácsukért és az ügyintézésben nyújtott kulcsfontosságú segítségükért, Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatalának támogatásukért, a magyarországi kormányirodáknak a gyors és zökkenőmentes ügyintézésért, és mindenkinek, aki egy telefonhívásra hagyta azt, ami épp számára fontos volt azért, hogy értünk tegyen. A felsorolásom korántsem teljes, elnézést kérek azoktól, akiket nem említettem.
Végezetül pedig a sokszor elhangzott szavakhoz folyamodva: végtelenül hálásak vagyunk mindenért, és ígérjük, hogy az Önök példájából tanulva méltó tagjai leszünk e csoportnak, amely minden tudatos, központi szervezés nélkül létrejött körülöttünk. Büszkék vagyunk arra, hogy Önökhöz tartozhatunk, és kívánunk mindenkinek sok egészséget, boldogságot! 

Imreh Gábor