
A koronavírus-járvány által előidézett helyzetre hivatkozva több szervezési kérdésben módosították a törvényhozók a parlamenti választási törvényt, kevesebb mint három hónappal a december 6-ára kitűzött voksolás előtt.
2020. szeptember 15., 08:052020. szeptember 15., 08:05
A képviselőház által hétfőn nagy többséggel megszavazott tervezet egyebek mellett lerövidíti a választási előkészületek időtartamát, felére csökkenti a jelöltállításhoz szükséges támogató aláírások számát, és lehetővé teszi, hogy a 21 órai zárórát követően is leadhassák még voksukat azok, akik sorban állnak a szavazókörök előtt.
A jogszabályba a végső szavazás előtt bevették azt az előírást is, hogy a külföldön élő román állampolgároknak két nap áll majd rendelkezésükre, hogy leadhassák voksukat.
A szenátus által múlt héten elfogadott törvénymódosítás már csak az államfő aláírására vár.
A többmilliós román diaszpóra a tavalyi európai parlamenti (EP-), illetve elnökválasztáson is három napig szavazhatott, miután korábban botrányt okozott, hogy a voksolás napján hatalmas sorok kígyóztak a külképviseletek előtt, és sokan nem élhettek választójogukkal.
Most a járványhelyzetre hivatkozva kezdeményeztek könnyítést a - hagyományosan jobboldali pártokat támogató - diaszpóra számára, amit az utolsó pillanatban a parlamentben erőfölényben lévő ellenzéki Szociáldemokrata Párt (PSD) is elfogadott. Az EP- és elnökválasztással ellentétben a mandátumok tekintetében most ugyanis nincs tétje annak, hogy 10 ezer vagy egymillió voksot adnak-e le külföldön, hiszen azt a törvénycikkelyt, amely a - 41 megyei és a bukaresti mellett létrehozott - 43-as számú külföldi választókerületnek jutó parlamenti helyek számát szabályozza, nem módosították, a diaszpóra tehát mindenképpen négy képviselőt és két szenátort juttathat a bukaresti parlamentbe.
A tavalyi elnökválasztás második fordulójában, amikor a külföldi szavazókörök három napig tartottak nyitva, 944 ezer voksot adtak le külföldön, csaknem annyit, mint Bukarestben. A 465 tagú román parlamentben a kétmilliós Bukarestnek 13 szenátora és 29 képviselője, tehát a négymilliósra becsült diaszpóránál hétszer erősebb parlamenti képviselete van.
Márton Árpád RMDSZ-es képviselő a szövetség nevében úgy foglalt állást, hogy miután a választási időszak már folyamatban van, csak azokat a módosításokat tartják elfogadhatónak, amelyek szigorúan arra irányulnak, hogy a koronavírus-járvány közepette is biztonságos körülmények között lehessen megszervezni a választásokat, ezért a szövetség "csak akkor szavazza meg a módosításokat, ha azok megegyeznek a jogi bizottság által elfogadott változattal".
Románia a 2016-os választások előtt visszatért a megyei pártlistás arányos választási rendszerhez. A következő parlamentet is ebben a rendszerben választják meg.
A mobilurnával nem mennek be a szavazó lakásába - írja egyebek mellett a veszélyhelyzetet szeptember 15-étől 30 napra meghosszabbító hétfői kormányhatározatban.
A dokumentum szerint a papírformaságokat az ajtóban intézik el, a szavazókörzet tagjai a szavazótól mindenkor legalább egy méter távolságra maradnak. A mobilurnát előbb azokhoz viszik, akik nem koronavírus-fertőzöttek, majd egy újabb úttal járják le a vírusos betegeket.
A dokumentum ugyanakkor előírja, hogy a szavazóhelyiségben egy időben legfeljebb öt választó tartózkodhat.
(MTI/Agerpres)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!