A Hubble-űrtávcső újraélesztése

Mielőtt a műszaki beavatkozások különböző módjait, próbálkozásait és lehetőségeit vázolnám, ejtsünk néhány szót magáról a készülékről. A Hubble űrtávcsövet (angolul Hubble Space Telescope, HST) 1990. április 24-én indították útjára a Kennedy Űrközpontból egy Discovery hordozórakéta segítségével. Ez a több mint 11 tonnás műszer kb. 570 km távolságra kering a Föld körül, 96 perc alatt kerülve meg azt. Teljes hossza 13,2 méter, átmérője 4,2 méter. Energiaellátását két napelem tábla biztosítja. Fő alkatrésze egy 2,4 méter átmérőjű tükör, mely négy műszerbe továbbítja az összegyűjtött sugarakat. Itt jegyezzük meg, hogy három tartományban végez észleléseket: a látható fény mellett az emberi szem számára láthatatlan ultraibolya és infravörös hullámhosszon is képes érzékelni a fényt. Hetente 120 gigabyte adatot állít elő. Az évek során több mint másfél millió megfigyelést tett, ami, valljuk be őszintén, hatalmas adathalmaz. Ezért is jelentene hatalmas veszteséget a tudományos világ számára ennek a műszernek a „halála”.

Az igazsághoz tartozik az a tény, hogy a több mint 30 év alatt bizony akadtak technikai gondok és bizonyos alkatrészek javítására, kiegészítésére és cseréjére is sor került. A Hubble-űrtávcsövet már eleve úgy tervezték, hogy a NASA űrsiklóival felküldött legénység beavatkozásával is javítható legyen. Öt alkalommal ez így is történt, ám 2011-ben az űrsikló programot leállították, így mostanra csak a távmegoldások maradtak.

A NASA szakemberei szerint maga a teleszkóp és tudományos műszerei működőképesek, az ezeket összehangoló számítógép hibásodott meg, emiatt állt le a tudományos tevékenység. Ezt az egységet még az 1980-as években tervezték, és az űrtávcső 2009-es, utolsó űrsiklóval végzett szervizelésének keretében kicserélték az űrhajósok. Éppen az ilyen meghibásodások lehetőségére való tekintettel a vezérlőegységből, illetve a hozzá kapcsolódó modulokból többet is beépítettek az űreszközbe, hogy szükség esetén a tartalék eszközök átvehessék a meghibásodott alkatrész funkcióit.

Mint minden számítógéphiba esetén, egyik alapvető módszerrel, a program leállításával és újraindításával próbálkoztak, ám ez nem hozott eredményt. A tizenkét éve kikapcsolva várakozó tartalék számítógépet tíz nappal a meghibásodást követően üzemelték be. A probléma azonban továbbra is fennállt, az elsődleges és a tartalék egységek bármilyen kombinációjával is próbálkoztak a mérnökök. A hiba tehát valahol máshol volt. A következő két gyanúsított a tápegység és a parancsfeldolgozó egység voltak. Szerencsére ezek mindegyikéből szintén volt tartalék, ám ezek bekapcsolása már jóval bonyolultabb és kockázatosabb folyamatnak ígérkezett, mert ezek az egységek szövevényes kapcsolatban állnak az űrszonda más összetevőivel. Éppen ezért ezek bekapcsolásához egy új, egyedi programot kellett megírni, amit egy földi szimulátoron többször végigfuttattak. Ez végül meghozta a várva várt sikert.  Az űrtávcső újból hibátlanul működik, és július 19-én elkészült a teleszkóp újraélesztése utáni első tudományos felvétele is. A szakemberek remélik, hogy a Hubble-űrtávcső még sok évig működőképes marad, jóllehet a közeljövőben újabb teleszkópot terveznek az űrbe juttatni. A James Webb-űrtávcsőről van szó, amiben egy 6,5 méter átmérőjű főtükör fogja gyűjteni a távoli égitestek halvány fényét. Ez a távcső párhuzamosan fog működni a Hubble űrtávcsővel, egymást kiegészítve.

Miért is ragaszkodnak ennyire egy több mint 30 esztendős készülékhez, amikor mai földi mércével mérve az ilyen idős tárgyak elavultnak, korszerűtlennek számítanak? Miért áldoznak ennyi időt, energiát (és pénzt!) egy ilyen eszköz javítására? A választ a Hubble-űrtávcső eddigi eredményei adják. Felsorolnék párat: segítségével a világegyetem eddig ismert legtávolabbi galaxisáról tudtunk információt szerezni, amely tőlünk 13,4 milliárd fényévre található. Minél távolabbról érkezik a fény, annál régebbi időből származik, ennek alapján az Univerzum korát nagyjából 13,7 milliárd évre becsülik.

A Plútó öt holdja közül négyet a távcső segítségével fedeztek fel. A Jupiter körül keringő üstökös darabjainak becsapódását figyelhették meg.

Naprendszerünk bolygóin keletkezett viharokat örökített meg. Első alkalommal optikailag is kimutatták egy exbolygó létezését egy tőlünk 25 fényévre található csillag közelében. Neki köszönhetjük azt a sok csodálatos képet, amit az univerzum különböző részeiről készített. Ez csupán néhány olyan felfedezés, amit a Hubble űrtávcsőnek köszönhetünk, hát többek között ezért ragaszkodunk ehhez az eszközhöz, meg azért, mert rengeteg lehetőséget látunk benne.

Koszta Zoltán