
Nemrég, amint lapunkban már hírt adtunk arról, Barót város polgármesteri hivatala felszámoltatta a település közigazgatási területén levő illegális hulladéktárolókat, vagyis azokat a szemétdombokat, melyek imitt-amott virítva csúfították a környezetet, tanúskodva arról, hogy még nem nőttünk fel eléggé ahhoz, hogy közös javainkra – erdőre, mezőre– vigyázni is tudjunk.
2017. május 19., 00:212017. május 19., 00:21
Nemrég, amint lapunkban már hírt adtunk arról, Barót város polgármesteri hivatala felszámoltatta a település közigazgatási területén levő illegális hulladéktárolókat, vagyis azokat a szemétdombokat, melyek imitt-amott virítva csúfították a környezetet, tanúskodva arról, hogy még nem nőttünk fel eléggé ahhoz, hogy közös javainkra – erdőre, mezőre– vigyázni is tudjunk.
Az üggyel kapcsolatban kerestük meg Giurgea Gabriellát, a baróti tanács környezetvédelemmel foglalkozó hivatalnokát, aki vázolta, hogy a város területén több ilyen „forró pont”, vagyis illegális szemétdomb található, melyeket eddig hiába takarítottak el minden évben, mert tavaszra rendszerint ismét kiújultak.
Ezek az improvizált szemétlerakók nem csupán a roma telepek közelében találhatóak, mint például Felsőrákoson, vagy Baróton, a bányaút mentén, hanem a volt bodosi bányánál, Bibarcfalván, aztán Miklósvár és Köpec között, de Köpecbányán is. Pár éve ezek mellé figyelmeztető táblákat helyeztek ki, de nem sok eredménnyel: a büntetés magánszemélyeknél háromezer lejnél kezdődne, csakhogy rendszerint nehéz, szinte lehetetlen elkapni a szemetelőket, másrészt a hivatal afelé hajlik, hogy a büntetéssel járó kellemetlen helyzetet elkerülje, ezért inkább az emberek belátására apellál, és ezúton is arra kéri a lakókat, ne vigyék ki a mezőre háztartási hulladékukat.
Felmerült a kérdés, hogy nem azok szállítják-e ide a hulladékot, akiknek nincs szerződésük a szemetes céggel, de a TEGA által a baróti hivatalhoz leadott jelentések szerint ezek száma elenyésző: Miklósváron, Bodosban és Bibarcfalván csupán 12 ilyen háztartásról tudtak az év elején, Köpecen és Felsőrákoson 13-ról, Baróton száz személyről. Nehezen vonható le az a következtetést, hogy csupán közülük kerülnek ki a szemetelők. Ráadásul őket – a törvényeknek megfelelően – a hivatal „különdíjjal” illeti, úgyhogy nem is gazdaságos semmilyen szín alatt a szerződéskötelezettség alóli kibújás számukra.
Giurgea elmondta, annak ellenére, hogy a törvény szerint ma már mindenki szelektíven kellene gyűjtse a hulladékot, Baróton – és nemcsak – ott tartunk, hogy az évekkel ezelőtt létesített környezetvédelmi szigeteket – melyek megépítése bizony nem kevés pénzbe került – le kellett teljesen zárni, mert azokba mindenfajta szemetet beraktak az emberek, a bennük elhelyezett hulladékgyűjtő konténereket is tönkretették.
Gyakori, hogy az említett „forró pontokra” építési törmeléket visznek, a hivatalnok szerint ennek főként az az oka, hogy a törmelék hivatalos elszállíttatása drága, hiszen konténert kell bérelnie az illetőnek a TEGÁ-tól. – Inkább kiviszik a mezőre, ami még nem is lenne nagy baj, ha egy mezei úton a gödröket betömnék vele, de nem ezt teszik. Összevegyítik minden más hulladékkal, és leszórják egy helyre” – mondta.
Összegezve, a szaktanácsadó megállapította, hogy Baróton az elmúlt években rosszabbodott a helyzet környezetvédelmi szempontból, vagyis nőtt az törvénytelenül lerakott szemét mennyisége, a tényleges megoldás pedig a gondra egyelőre nem körvonalazódik. Kíváncsiak vagyunk, egy év múlva hogy fognak kinézni a most már sokadjára felszámolt szeméttelepek, foghatnak-e neki ismét eltakaríttatásuknak, vagy megértjük végre, hogy környezetünk tisztaságát kötelességünk megőrizni. <
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!