A közmédia és a Hagyományok Háza közös műsora március második hetét Erdővidéknek szenteli. A zenei összeállításban a hallgatók az Erdővidéket is magában foglaló Székelyföld népzenéjéből hallhatnak válogatást.
2023. március 04., 10:242023. március 04., 10:24
A Kossuth Rádió „Hajnali” – Népzenei összeállítás korán kelőknek című műsora a jövő héten az Erdővidékkel foglalkozik.
Az erdélyi Erdővidék az Olt és Kishomoród völgyei között, a Baróti-medencében, Háromszék északnyugati csücskében húzódik. A vidék központja Barót városa. Erdővidék lakosságának fő foglalkozása a földművelés, az állattenyésztés és az erdőgazdálkodás.
A két világháború közt Erdővidék gazdag volt a táncalkalmakban. Ezek szervezését ekkor még többnyire a falu nagylegényei vállalták magukra. Errefelé egészen az 1990-es évekig viszonylag nagy számban működtek falusi bandák. A cigányzenekarok dallamkészletét a vidék táncai határozták meg. Ezek szerint repertoárjukat két fő csoportba oszthatjuk: a hagyományos magyar táncok kísérődarabjaira, és az idegen eredetű polgári táncok dallamaira. Erdővidékről mintegy tizennyolc táncot ismerünk. Ezeket két fő stílusrétege jellemzi: a „törzsökös” magyar táncok, valamint a kötött polgári táncok.
A Székelyföldön többféle elnevezést is viselő verbunk a két világháború között rögtönzött egyéni és csoportos formában is élt. A „csűrdöngölő”, „falramászós” vagy székelyverbunk neveket viselő férfitáncok a táncalkalmak csökkenésével elsőként estek ki a táncrendből. Ezekből a legényesekből napjainkra Erdővidéken csak töredékek maradtak fenn. A Homoród mentén és Erdővidéken is létezik egyfajta marosszéki nevű tánc, de a motívumai és ütembeosztása alapján nem azonos a Marosszéken elterjedt forgó-forgatós tánctípussal. Az erdővidéki marosszéki változat stílusa sokkal inkább a vidéken mindenütt elterjedt polgári kötött páros táncra, a ceppelre emlékeztet. A táncrendben különálló táncként, falvanként változóan, hol a polgári táncok után, hol pedig a sebes csárdás után táncolták.
Erdővidéken gazdag a polgári eredetű kötött páros táncok ciklusa, melyeknek „némötös” a nevük. Meg kell még említenünk az errefelé igen elterjedt dramatikus táncokat is. Ilyen volt például az úgynevezett kecskejárás. A fából faragott kecske fejét bárány- vagy éppen kecskebőrrel vonták be, és egy botra rögzítették. A fej alsó állkapcsa mozgatható volt, melyet a táncos egy madzag rángatásával hozott működésbe. A kecskejáró csoport tagjai a bekérő, a főpásztor, a „kicsi szóga” és a zenész voltak. A „szóga” fehér báránybőr subát és fehér bundasapkát viselt, kezében pásztorbotot vitt. A főpásztor öltözéke fekete suba és bundasapka volt, kezében láncos botot tartott. A zenész öltözéke egyszerű civil ruha, hangszere pedig lehetett furulya, szájharmonika vagy harmonika. Régen ezt a szokást a karácsony és újesztendő közti időben gyakorolták, és csak később került át a farsangi ünnepkörbe.
Szerkesztő: Éri Márton
Műsorvezető: Pénzes Géza
Adás: Kossuth Rádió (minden reggel 4.03)
A műsor interneten elérhető: www.mediaklikk.hu/mediatar/
Címlapfotó: Máté Ferenc fafaragó, Vargyas. Tóth László fotója
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!