A gyártó szerint egy éven belül piacra dobják a repülő autót

Megkapta a repülési engedélyt a szlovák közlekedési hatóságtól az Aircar, így megindulhat a légi és közúti közlekedésre is alkalmas, szlovák fejlesztésű hibrid jármű sorozatgyártása.

Székely Hírmondó

2022. január 26., 11:572022. január 26., 11:57

Több mint 70 órányi tesztrepülést teljesített eddig a szlovák gyártású repülő autó. A jármű 200 fel- és leszálláson van túl és a gyártó szerint megkapta a szlovák közlekedési hatóság, illetve az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség engedélyeit is. A repülési engedély megadását a félig autó, félig repülőgép járműre hétfőn közleményben jelentette be a hatóság és a fejlesztő-gyártó, a KleinVision vállalat.

Stefan Klein feltaláló, a cég alapítója és vezetője szerint a hatósági engedély birtokában egy "nagyon hatékony repülő autó" sorozatgyártása indulhat meg. A vállalkozó szerint a hibrid közlekedési eszköz megváltoztatja a középtávú - 2000 kilométernél rövidebb - utazásokat.

A repülő autó prototípusa 2021 júniusában tette meg első sikeres városközi útját Nyitra és Pozsony között, 25 perc alatt gyűrve le a mintegy 80 kilométeres távolságot, háromszor gyorsabban, mint egy átlagos személyautó.

https://youtu.be/jf3I0ORN3ac

Az 1,6 literes BMW-motorral meghajtott jármű felszállásához 300 méteres kifutópálya szükséges, és ha már a levegőben van, 170 kilométeres átlagsebességgel 1000 kilométert tehet meg a benne lévő üzemanyaggal.

A konstruktőr szerint az autó egyetlen gomb megnyomásával, három perc alatt repülőgéppé változik.

A cég egy éven belül ígéri a sorozatgyártású "kétéltű" járműveket, amelyeket - mint azt korábban közölték - elsősorban nem az országutakkal sűrűn behálózott Közép-Európának szánják.

"Gyakran repülök át Európán, és ilyenkor sokszor gondolok arra, bárcsak lenne egy repülő autóm, mert le tudnék szállni. Nem kellene átverekednem magam a zsúfolt terminálokon és nem kellene várnom a taxira, vagy limuzinra sem" - mondja Anton Zajac, a Klein Vision társalapítója.

A készítők úgy gondolják, hogy járművűk felveheti a versenyt a helikopterrel.

"Bár úgy gondolom, hogy a függőlegesen fel- és leszállni képes járművek a közlekedési rendszerek és infrastruktúra fontos részét képezik, a repülő autók véleményem szerint energiahatékonyabbak" - teszi hozzá.

Bár árat még nem hoztak nyilvánosságra, várhatóan egy éven belül piacra dobják.

(Euronews)

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés