A gazdák Iohannis közbenjárását kérik a kormánnyal kialakult konfliktus megoldása érdekében

A mezőgazdasági termelők felhívást intéztek Klaus Iohannis államelnökhöz, járjon közben annak a konfliktusnak a megoldása érdekében, amely köztük és a kormány között alakult ki, amiért utóbbi foglalta bele az aszálytámogatásokat az idei költségvetési törvénybe.

Székely Hírmondó

2021. március 02., 12:152021. március 02., 12:15

"Néhány óra van még hátra az államháztartási törvény tervezetének parlamenti zárószavazásáig, és a mezőgazdasági ágazat számos felhívásának ellenére a hatalom parlamenti képviselői megsemmisítő csapást készülnek mérni a román gazdák tízezreire, veszélyeztetve a román mezőgazdaságot és a lakosság élelmezésének biztosítását a 2021-es évben" - áll a közleményben.

Az egyesület a médián keresztül kíván nyilvános felhívást intézni Klaus Iohannis államelnökhöz, hogy járjon közben az ügyben, amelyet az idézett elő, hogy a kormány és a parlamenti többség nem volt hajlandó belefoglalni a 2021-es költségvetési törvénybe a 2020-as tavaszi vetéseket ért aszálykárokért fizetendő támogatásokat.

Kifejtik, sajnálják, hogy ehhez a kétségbeesett lépéshez kellett folyamodniuk, miután a kormány nem tartotta be ígéreteit, de úgy vélik, hogy az államelnök, akinek az alkotmány 80-as cikkelye alapján mediátori szerepe van az állam és a társadalom között, segíthet a kialakult helyzet megoldásában, abban, hogy a román gazdálkodók megmeneküljenek a biztos csődtől.

A mezőgazdasági termelők szerint az aszálykárokra fizetett kártérítések nem helyeznek nyomást a költségvetési deficitre, sőt, gazdasági fellendülést fognak hozni, és a pénzügyminisztérium év végéig visszakapja ezeket az összegeket adók és illetékek formájában.

"Meggyőződésünk, hogy ebben a néhány órában meg lehet találni a megoldást arra, hogy ezeket a kártérítéseket kifizessék. Emlékeztetünk mindenkit, hogy a kártérítések kifizetéséhez szükséges összeg egymilliárd lej (megközelítőleg 210 millió euró). Ennyi szükséges ahhoz, hogy a romániai gazdák nagy része idén be tudja vetni földjeit, és ezzel hozzájáruljon a gazdasági fejlődéshez, amire mindannyian annyira számítunk 2021-ben" - mutat még rá a közlemény.

(Agerpres)

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés