
Tegnap hálaadó szentmisét tartottak Szászfaluban.
2020. augusztus 31., 00:022020. augusztus 31., 00:02
– Örömmel mondok hálát a Jó istennek, hogy megáldotta vidékünket, és bőséggel termelt nekünk. Örömmel fogadtam az ajánlatot a fiataloktól, akik most eljöttek, hogy velünk ünnepeljenek – kezdte a szentmisét Bartos Károly. – Meg kell tanulnunk hálát mondani, mert azt jelenti, hogy még hiszünk. Hiszünk abban, hogy ajándék az életünk. Ha Isten nélkül éljünk napjainkat, összekuszálódik életünk – hangsúlyozta.
Majd hozzátette, hogy egy olyan világot élünk, ahol nagy kihívás, hogy jó keresztények legyünk, példamutatóan éljünk, hogy fiataljaink is megtanulják, nem csak a termés a fontos.
– A termésért hálaadó ünnepség van, de addig dolgozhatsz, amíg fejre állsz, ha a lelked elveszett. A lelkedet nem tudod kifizetni – mutatott rá a plébános.
A templomot is alkalomhoz illően öltöztették fel, a helyi fiatalok – Babos-Máthé Réka dizájner irányítása alatt – idei terméssel, búzakalászokkal, tök- és szalmadíszekkel, kukoricával és napraforgóval varázsolták szebbé. A szertartás végén a hívek finom süteménnyel, jó házi borral és üdítővel kínálták meg a jelenlévőket, annak érdekében, hogy teljes legyen az ünnep.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!