
Ami a járvány elején csak pillanatnyi megfigyelésnek tűnt, már tudományosan megmagyarázott ténnyé vált: a nők szervezete ellenállóbb a kórokozóval szemben.
2020. augusztus 28., 06:322020. augusztus 28., 06:32
[reklam]
Világviszonylatban elemezték a járványügyi statisztikákat, és kiderült, hogy az elhunytak körülbelül hatvan százaléka férfi volt.
A Yale Egyetem kutatói néztek a statisztikák mögé, biológiai magyarázatot kerestek. Arra jutottak, hogy a nők szervezete jobb immunválaszt képes adni a vírussal szemben. Jelenleg egyértelmű adatokkal állíthatjuk, hogy a koronavírus miatt megbetegedett emberek immunrendszere a nemek között lényegesen különbözik, és hogy ezek a különbségek fokozzák a férfiakra leselkedő kockázatot– mondtaAkiko Iwasaki, a Yale Egyetem immunobiológiai professzora.
A kutatók orrváladékból és vérből vettek mintákat, és a fertőzés korai szakaszában megfigyelték az immunrendszer viselkedésének főbb különbségeit.
A női betegek testében sokkal erősebben aktivizálódtak az úgynevezett T-sejtek. Ezek a fehérvérsejtek még idős korban is képesek azonosítani és ártalmatlanítani számos vírust.
A tanulmány rámutat arra is, hogy a férfiak T-limfocitás immunválasza kifejezetten gyengébb, ez pedig a betegség lefolyásának súlyosbodásához vezet, növeli a szövődmények kialakulásának esélyét, ezáltal a halál esélyét is.
A Yale Egyetemen az egészségügyi kutatásokon belül külön területnek számít a nők és férfiak szervezetének viselkedése. Ennek szakértője Carolyn M. Mazure, aki szerint mindenki nyer azzal, ha a tudósok figyelembe veszik a mikrobiológiai szinten is tapasztalható nemi sajátosságokat.
(euronews)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!