A doni tragédiára emlékeztek

Az Erdélyi Vitézi Rend tagjai az immár jó tízéves hagyomány jegyében, a köztemetőben található első világháborús hősi parcellában álló obeliszk előtt hajtottak fejet a hazájuktól több ezer km távolságra életüket vesztett katonák emléke előtt. A Magyar Hiszekegy közös elmondása után v. dr. Székely Zsolt törzskapitány az akkor és ott történtek kapcsán felidézte, a kommunista igát nyögő Csonka-Magyarországon még beszélni sem szabadott a sok emberéletet követelő szomorú eseményről. A sűrű csendet Nemeskürty István Rekviem egy hadseregért című könyvének megjelenése (1973) törte meg.

Arra viszont még senki nem adott megnyugtató választ, hogy a 2. magyar hadsereg katonái hősök voltak-e vagy áldozatok. De bárhogyan is vélekedünk, „tisztelnünk kell helytállásukat, az esküjükhöz való hűségüket és az emberi méltóságot, amivel az ottani szörnyű viszonyokat viselték, mert hittek abban, hogy szent célért, a magyar haza megvédéséért harcolnak – szegezte le a szónok.

Az áldozatok lelki üdvéért v. Bucsi Zsolt Tamás vártemplomi református lelkipásztor fohászkodott, rámutatván, a magyarok történetébe „sokszor fekete betűvel kellett beírni egy-egy eseményt. Most sem értjük, miért, Istennek mi a célja velünk, de az Ige mondja, egy nemzetet azért ér megpróbáltatás, hogy kiderüljön, mi lakik az emberek szívében. És azt tapasztaljuk, ahol nem Isten lakik, ott megszűnik az emlékezés, elkopik a nemzet. Így azért imádkozunk, hogy emlékezzünk, és ott legyen szívünkben az Isten.” Végezetül a rend jelenlévő tagjai megkoszorúzták az obeliszket.

Este a Történelmi Vitézi Lovagrend V. Dálnoki Veress Lajos Székely Törzs sepsiszéki állományának szervezésében, a belvárosi református templomban tartottak megemlékezést ugyancsak a kialakult hagyománynak megfelelően. A törzs zászlója után felsorakozott állomány ünnepélyes bevonulását követően Papp Attila belvárosi református lelkipásztor igehirdetésében nemzeti tragédiának nevezte a 79 esztendeje történteket. Egy olyan szomorú eseménynek, amely megpecsételte és meghatározta a magyarság további sorsának alakulását. Éppen ezért emlékezni és emlékeztetni kell rá, hogy ilyen csapás többé sohase érhessen minket.

V. Nagy Zoltán történelmi visszatekintője folyamán kihangsúlyozta, a 2. magyar hadsereg teljes mértékben német alárendeltségébe tartozott, és Hitlertől kapta a parancsokat. Ennek ténye pedig többszörösére növelte a tragédia mértékét, mert egy idejében kiadott visszavonulási parancs sok emberéletet megmenthetett volna. Hitler azonban ezt csak napokkal a szovjet áttörés után, 1943. január 22-én engedélyezte.

A sepsiszentgyörgyi Magyar Férfidalárda közreműködésével kellően méltóságteljessé varázsolt megemlékezés, a cinteremben található második világháborús emlékműnél ért véget. A mellette díszőrséget álló vitézek fáklyáinak lobogó fényénél való megkoszorúzása után himnuszaink közös eléneklése következett.