A Dăncilă-kormány hivatalban maradására próbálta szavaztatni Mezei János, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke a párt két parlamenti képviselőjét a bizalmatlansági indítvány október 10-i szavazásán.
2019. november 07., 08:292019. november 07., 08:29
A lap birtokába jutott egy olyan levél, amelyet a párt egyik parlamenti képviselője, Kulcsár Terza József írt október 28-án, több mint két héttel a kormány megbuktatása után Mezei Jánosnak, és amelyben a képviselő többek között a Dăncilă-kormány melletti szavazásra való pártelnöki felszólítást kifogásolta. A levél tartalmával szembesített MPP-elnök kitérő válaszokat adott a lap kérdéseire.
Kulcsár Terza József képviselő állítása szerint a bizalmatlansági indítvány szavazása előtt Mezei János találkozott Viorica Dăncilă szociáldemokrata miniszterelnökkel, és titkos megállapodást kötött vele arról, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) parlamenti frakciójában politizáló két MPP-s képviselő nem fogja megszavazni a szociáldemokrata kormány elleni bizalmatlansági indítványt. A képviselő a levélben megemlíti, hogy a titkos találkozó tényét a párt három alelnöke is megerősítette számára. Hozzátette: a pártelnöki felszólítás ellenére megszavazta a bizalmatlansági indítványt, mert az MPP olyan jobboldali párt, amelynek meggyőződése szerint nem szabad ilyen megállapodásokat kötnie egy baloldali posztkommunista párttal, amely számos esetben bizonyította magyarellenes politikáját.
A képviselő levelében azt is a pártelnök szemére veti, hogy arra szólította fel Kelemen Hunort, az RMDSZ elnökét, hogy a liberális kormány támogatása feltételeként kérje Beke István és Szőcs Zoltán kegyelemben való részesítését.
"Számomra értelmezhetetlen, hogy te, aki bizalmi viszonyban vagy a szociáldemokrata párt elnökével, a román kormányfővel, haszonszerzés helyett miért nem kérted vagy támasztottad feltételként a titkos találkozón Beke és Szőcs jogi helyzetének tisztázását?" - idézte a levélből a Háromszék napilap. Kulcsár Terza József azt is felrótta, hogy Mezei János nem egyeztetett a kegyelmi kérésről a terrorizmus vádjával elítélt székelyekkel, és tulajdonképpen beszennyezi becsületüket, hiszen aki ártatlan, nem kérhet kegyelmet.
Mezei János a Háromszék megkeresésére előbb valótlanságnak nevezte a Kulcsár levelében foglalt állításokat, majd árnyalta kijelentését. Úgy vélte, az MPP belső ügyeit a párt belső fórumain kell tisztázni, nem pedig a nyilvánosság előtt. Arra a konkrét kérdésre, hogy találkozott-e Viorica Dăncilă miniszterelnökkel, azt válaszolta: "Találkozó esetleg volt", hisz ők mindig nyitottak, mindenkivel egyeztetnek, hogy támogatást szerezzenek polgármestereik projektjeihez. Mezei nem a nyilvánosságra tartozó belső ügynek tekintette, hogy kérte-e a párt képviselőitől, hogy ne szavazzák meg a bizalmatlansági indítványt.
Az október 10-i parlamenti bizalmi szavazáson az ellenzéki pártok öt szavazattal szereztek a szükségesnél többet a Viorica Dăncilă vezette baloldali kormány megmutatásához. A bizalmatlansági indítványt az RMDSZ 21 képviselője és 9 szenátora megszavazta. Az RMDSZ képviselőházi frakciójában két MPP-s politikus is tevékenykedik. Biró Zsolt és Kulcsár Terza József az RMDSZ és az MPP 2013-ban kötött együttműködési megállapodásának köszönhetően az RMDSZ jele alatt szereztek mandátumot. Erre az a körülmény biztosított lehetőséget, hogy az RMDSZ civil érdekvédelmi szervezetként, az MPP pedig pártként van bejegyezve, és a román törvények szerint valaki egy időben tagja lehet mindkét szervezetnek. Biró Zsoltot az MPP választmánya október 17-én kizárta a pártból, a döntés szabályszerűségét azonban párt több politikusa megkérdőjelezte.
(MTI)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!