
A Sepsi OSK ma este a Chindia Târgoviște vendége lesz az élvonal 11. fordulójában. Fontos lenne a három pont begyűjtése, mivel az Academica szombati győzelmével megelőzte a sepsiszentgyörgyieket, a piros-fehérek visszacsúsztak a rangsor ötödik helyére.
2020. november 23., 00:112020. november 23., 00:11
„Fontos mérkőzés előtt állunk, a bajnoki szünet kissé megtörte a ritmust, de az utóbbi eredményeket tekintve, úgy gondolom, jókor jött ez a pihenő, amit sikerült kihasználni és felkészülni a ma esti összecsapásra. Egy olyan együttes ellen játszunk, amely jó eredményeket ért el az utóbbi időben, szorgalmas játékosokkal, akik bármit hajlandók megtenni a csapatért. Sokkal jobb játékot várok el a játékosaimtól, mint a két legutóbbi mérkőzésen, azt szeretném, ha jó teljesítményt mutatnánk és ennek megfelelően jó eredményt érnénk el” – nyilatkozta elöljáróban Leo Grozavu vezetőedző. Az előző szezonban a két együttes négy bajnoki összecsapásából kettőt a piros-fehér mezesek nyertek meg – két döntetlen mellett.
Labdarúgó I. liga, a 11. eddigi eredményei: Jászvásári Poli–FC Argeș 1–1, Bukaresti Dinamo–FC Voluntari 3–0, Academica Clinceni–FC Viitorul 1–0, FC Botoșani – U Craiova 0–0, Hermannstadt–Astra Giurgiu 0–1. A Kolozsvári CFR–Aradi UTA találkozó tegnapi lapzártánk után végződött; a mai műsor: 18.30-tól Chindia Târgoviște – Sepsi OSK, 21 órától Medgyesi Gázmetán – FCSB.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!