A butaság (?) foka

Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.

2019. január 21., 09:372019. január 21., 09:37

Teljes udvartartásával vonult fel Strasbourgban a román miniszterelnök, hogy elmagyarázza az Európai Parlament képviselőinek, merre van az előre. Majd jövünk mi a pénzügyi zsenijeinkkel, és összedobjuk az unió hétéves költségvetését, (igaz, a sajátunkat egyelőre az idénre sem sikerült összeállítanunk), és lesz itt egyetértés, kohézió meg minden – közölte a kormányfő.


Miután ezt „lenyelték”, az egyik vezető párt frakcióvezetője azt mondta, reméli, Magyarország és Lengyelország után nem lesz egy harmadik eset is, amikor a jogállam sérülése miatt beindítják a 7-es cikkely szerinti eljárást. Véleménye szerint ugyanis Románia „nincs nagyon messze ettől”. A Velencei Bizottság ajánlásainak figyelmen kívül hagyásával egyre közelebb kerülünk az eljárás beindításához – figyelmeztetett a politikus. „Nem jöhet szóba a 7-es cikkely a mi esetünkben, hiszen Romániában nem sérül a jogállam. Nem szeretném, ha Romániát Magyarország és Lengyelország mellé állítanák, mert Románia tiszteletben tarja a jogállam elveit” – jött a nagyképű válasz.
Ennyire buta nem lehet valaki! (Tudnék néhány ennél pontosabb jelzőt, de attól tartok, a felelős szerkesztő – némi joggal – kihúzná.) Mert most úgy állunk, hogy Damoklész kardjaként lóg a fejünk fölött ez eljárás, hiszen Magyarországtól és Lengyelországtól eltérően, velünk szemben érvényben van az igazságügyi reformot nyomon követő Együttműködési és Ellenőrzési Mechanizmus (MCV), ami szép neve ellenére nem egyebet jelent, mint azt, hogy itt nem mostanában sérült a jogállam, hanem soha nem is volt olyan szinten, amit elvárnak egy uniós tagállamtól. Nos, ebben a helyzetben mi gyakorlatilag szembeköpjük azt a két országot, amelyre esetleg számíthatnánk, ha mégis működésbe léptetik a 7-es cikkelyt.


Persze, nem kétséges, hogy a hagyományos köpenyforgató román külpolitikát mesteri szinten űző külügyminiszter se perc alatt felsorakozik majd Lengyelország és Magyarország mögött, ha bajba jutnak, de ez az eset is mutatja, milyen hihetetlen sötétség honol a kormányfő fejében.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés