A Birodalom visszavág

Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.

Székely Hírmondó

2021. március 05., 00:042021. március 05., 00:04

Izgalmas időket élünk. Rengeteg kérdést vet fel a Fidesz távozása az Európai Néppárt frakciójából. Az esemény rendkívüli voltát jelzi, hogy ez a parlament Eljárási Szabályzatán is kifog, így többnyire csak találgatni lehet, hogy miként fognak változni a magyar kormánypárt pozíciói a brüsszeli plénumban, hogy csökken-e befolyása és politikai mozgástere: pl. küldöttei elvesztik-e a szakbizottsági helyeiket és egyéb, a frakciótagsággal járó kiváltságaikat. A kilépés felkavarja az Európai Parlament mindennapjait, hiszen a „kenyértöréssel” nemcsak a Fidesz, hanem a Néppárt is gyengül, fejlemény, ami előreláthatóan borítja a választásokat követően kialakult erőviszonyokat a politikai és ideológiai táborok között.


A magyar kormánypárt és európai ideológiai szövetségesei között régóta feszült a viszony, amit a föderális Európa vs. nemzetállami szuverenisták politikai ellenfogalmakkal, ellenérdekelt politikai filozófiákkal is lehet magyarázni. Ez a politikai törésvonal ugyanis oldja a hagyományos bal-jobboldali erők közti szembenállást, ezért az ideológiai skálán kevésbé – leginkább a politikai térképen, a földrajz segítségével lehet ábrázolni. A britek távozását követően a szuverenista erők ugyanis Közép-Európa államaiban élik virágkorukat, s a közös földrajzi és történelmi örökség közös érdekeket és értékeket táplál. Így egyáltalán nem meglepő, hogy évek óta zajlanak a tárgyalások arról, hogy a lengyel, olasz, szlovén, magyar stb. delegációk egy új, közös politikai családdal, frakcióalakítással, az együttműködés összehangolásával és intézményesítésével próbálják meg befolyásukat növelni az európai politikai szcénán. Mint­egy ellensúlyozva a „mag Európát” alkotó nyugat-európai államok erőfölényét a döntéshozatalban.


Bár a frakcióból való kilépés errefelé mutat, egyáltalán nem biztos, hogy megérett az idő a közép-európai kisállamok ideológiai szövetségéhez. Sőt, elképzelhető, hogy az európai status-quo részéről éppen egy megelőző csapást látunk, a jelzett politikai törekvések éllovasának számító magyar kormány és a Fidesz politikai elszigetelésének vagyunk a tanúi. Hamarosan kiderül, hogy mire elég a közép-európai szolidaritás. 

Pozsony János Csaba

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés