
A 80 év feletti korosztály alig 22,4 százaléka kapott legalább egy adag koronavírus elleni oltást, de az országos átlag sem sokkal haladja meg a beoltható lakosság 28 százalékát - derült ki az oltási kampányt koordináló országos bizottság (CNCAV) által pénteken közölt korosztályokra bontott adatokból.
2021. július 03., 12:092021. július 03., 12:09
Az oltáskampány első hónapjában az egészségügyi alkalmazottakat, majd az áprilisig tartó második fázisban - a kiemelt társadalmi rétegek mellett - a 65 év felettiek oltották, az immunizációra azonban kizárólag az internetes előjegyzési portálon lehetett feliratkozni. Áprilistól már bárki feliratkozhatott az oltásra, június eleje óta pedig már előjegyzés nélkül jelentkezhetnek koronavírus elleni oltásra az emberek.
Az országban így nem a súlyos szövődmények által veszélyeztetett legidősebb, hanem a nyugdíjazáshoz közeledő vagy frissen nyugállományba vonult, hatvanas éveiben járó korosztály vezeti az átoltottsági statisztikát 37 százalékkal. Az országos átlagot meghaladó, 34 százalékban oltatta be magát az ötvenes és hetvenes korosztály, illetve a negyvenesek (29,9 százalék).
A huszonévesek (23 százalék) és harmincasok (26,6 százalék) átoltottsága átlag alatti.
Romániában eddig 4 millió 735 ezer ember kapott legalább egy adag oltást, ami a beoltható, 12 év feletti lakosság 28,2 százaléka. Az utóbbi héten átlagosan már csak kilencezerrel emelkedett naponta a beoltottak száma, ami a májusi immunizációs ritmus negyedét sem éri el.
Az európai uniós átlagtól messze elmaradó átoltottsági adatok ellenére Romániában továbbra is visszaszorulóban van a járvány, amit egyes szakemberek azzal magyaráznak, hogy az immunizációban a fertőzési gócpontoknak számító nagyvárosok járnak az élen, az aktív korosztályok átoltottsága pedig nem marad el az idősekétől.
(MTI)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!