A 4. helyen telel a Sepsi OSK

Háromgólos győzelemmel zárta 2018 utolsó bajnoki mérkőzését a Sepsi OSK, amely múlt pénteken Simonovski, Ştefan és Nouvier találataival magabiztosan múlta felül a vendég Concordia Chiajnát.

Bartha Zsófia

2018. december 27., 00:272018. december 27., 00:27

Második élvonalbeli idényében remek őszi sorozatot futott az Eugen Neagoe irányította Sepsi OSK, amely kilenc győzelmet, hat döntetlent és ugyanannyi vereséget jegyzett az elmúlt 21 játéknapon, ráadásul a piros-fehér mezesek kilenc mérkőzésen nem kaptak gólt – jobb gólkülönbségüknek köszönhetően előzik meg a tabellán a szintén 33 pontos Hagi-féle Viitorult. Kár azokért az itthon elhullatott pontokért…

– Köszönet illeti a játékosokat mindazért, amit ebben az idényben elértünk, mindannyian dicséretet érdemelnek, remélem, boldogan töltik az ünnepeket családjuk körében. Nem utolsó sorban a szurkolóknak is köszönetet mondanék, amiért minden mérkőzésen mellettünk álltak, őszintén mondom, nélkülük nagyon nehéz lett volna mindezt megvalósítani. A szurkolók megérdemlik, hogy erős csapatunk legyen. Úgy gondolom, megdolgoztunk a rangsorban elfoglalt helyünkért, mondtam a fiúknak, hogy szeretném, ha minden szempontból egészségesen térnének vissza a szünetről, mert még öt nagyon fontos mérkőzés vár ránk az alapszakaszban, és szeretnénk megőrizni a felsőházi rájátszást érő pozíciónkat. A téli felkészülési szünetben szeretnénk két-három játékost igazolni, hogy még erősebbek legyünk – nyilatkozta Eugen Neagoe.

A pontvadászat előreláthatóan február elején folytatódik, amikor a piros-fehérek a sereghajtó FC Voluntari otthonába látogatnak. A román sportsajtó arról cikkezett az elmúlt hetekben, hogy az új vezetőedző után néző FCSB szemet vetett az OSK gólzsákjára, Ibrahima Tandiára, akit 2019 nyaráig köt a szerződése Sepsiszentgyörgyhöz, és aki állítólag mindössze 50 ezer euróért kivásárolható. Eugen Neagoe viszont megnyugtatta a kedélyeket, szerinte kizárt, hogy Tandia, Simonovski, Rus vagy bármely más játékos elhagyja a csapatot a téli szünetben.

– A klubvezetés tudja, nem akarom, hogy bárki is távozzon a keretből, sőt, szeretném, ha 2–3 labdarúgó csatlakozna hozzánk. Én mindig is bíztam ezekben a fiúkban, és mondtam nekik, hogy nekünk az első háromban a helyünk. Akár úgy is fogalmazhatnék, várható volt, hogy pontegyenlőségben legyünk a Viitorullal – vélekedett a vezetőedző.

A tervek szerint a Sepsi OSK-nál január 6-án fújnak gyülekezőt, a tavaszi idényt pedig a törökországi Belekben alapozza meg a csapat. A január 10–25. közötti törökországi edzőtáborban több edzőmérkőzést is játszanak, a hírek szerint a legrangosabb ellenfelük a török élvonalban érdekelt Sivasspor lesz, amely keretét két román játékos, Paul Papp és Gabriel Torje is erősíti, illetve olyan játékosok fémjelzik, mint Robinho, Arouna Kone és a Barcelonában is megfordult Douglas.

 

Az I. liga rangsora:

  1. Kolozsvár 21    13    7      1      35–12      46
  2. FCSB 21    12    4      5      40–24      40
  3. Krajova 21    11    5      5      37–19      38
  4. Sepsi OSK 21    9      6      6      29–19      33
  5. Viitorul 21    10    3      8      25–23      33
  6. Astra 21    8      7      6      28–20      31
  7. Hermannstadt 21 8      4      9      22–22      28
  8. Medgyes 21 7      7      7      23–28      28
  9. Jászvásár 21 8      4      9      26–32      28
  10. Botoșani 21 6      8      7      26–30      26
  11. Dinamo 21    5      7      9      22–34      22
  12. Călărași 21    3      8      10    13–23      17
  13. Chiajna 21    4      5      12    16–37      17
  14. Voluntari 21 2      7      12    21–40      13
szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés