
Az alkotmánybíróság a vonatkozó kérés regisztrálásától számított legtöbb 45 napon belül döntsön a törvények alkotmányosságáról - erről rendelkezik az a törvénytervezet, amelyet kedden nyújtott be Alexandru Kocsis liberális képviselő.
2020. december 30., 08:282020. december 30., 08:28
A tervezet azokra a jogszabályokra vonatozik, amelyekre a kihirdetés előtt kér előzetes normakontrollt az államfő, a két ház elnökének egyike, a kormány, a legfelsőbb bíróság, a nép ügyvédje, illetve legkevesebb 50 képviselő vagy 25 szenátor.
A kérés benyújtásától számított legtöbb 15 napon belül az alkotmánybíróság elnöke kitűzi a tárgyalás napját. Azért, hogy a határidőt tartani lehessen, a kitűzött napon a tárgyalást megtartják akkor is, ha nem érkezett be minden érdekelt fél álláspontja - részletezi a jogszabálytervezet.
Az indoklás szerint a törvény azt szolgálja, hogy gyorsan rendeződjenek a jogszabályok előzetes alkotmányossági vizsgálatai. Erre azért volt szükség, mert korábban "semmilyen határidő nem létezett" abban a tekintetben, hogy mikor kell megtárgyalni azoknak a törvényeknek az esetét, amelyeknél alkotmányossági kifogások merültek fel.
(Agerpres)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!