
Nem túl szívderítő következtetéseket osztott meg múlt heti sajtótájékoztatóján Kelemen Tibor háromszéki munkaügyi igazgató annak a Raluca Turcan miniszter által indított ellenőrzési kampánynak kapcsán, melynek keretében a szociális segélyre jogosultak jelenlegi állapotát veszik górcső alá, és a lehetőségek függvényében megpróbálják őket elhelyezni a munkaerőpiacon.
2021. március 01., 00:012021. március 01., 00:01
A munkaügyi miniszter január 26-án hirdette meg az országos ellenőrző kampányt, melyet állítása szerint annak ellenére nem ejtettek meg két éve, hogy törvény azt mondja, félévenként kötelező módon sort kellene keríteni rá. Januári adatok szerint az országban összesen 413 ezer szociális segélyre jogosult személy van, köztük 257 ezer felnőtt, akikből 120 ezer munkaképes, 32 ezer 65 feletti, és ugyanakkor 156 ezer gyermek is ebből él.
Az elmúlt hetekben a munkaerő-foglalkoztatási hivatal és a Szociális Kifizetési és Felügyelőségi Ügynökség (AJPIS) munkatársaiból álló vegyes csapat járt terepen, főleg azoknál az önkormányzatoknál végezvén az ellenőrzéseket, ahol nagyszámú segélyezett van, de nem föltétlenül Kovászna megyei településeken. Összesen 1066 személyt ellenőriznek, akik közül 783 falun, 283 városon él, iskolázatlan 186, elemi iskolai végzettséggel rendelkezik 345, 5–8 osztállyal 326, több mint nyolc osztállyal pedig 135 személy.
Amint azt Kelemen Tibor elmondta, a dokumentumok és a jogosultság ellenőrzése a kifizetési ügynökségre tartozik, ezen felül azonban a munkaerő-foglalkoztatási hivatal felméri azt is, milyen munkára lehetnek alkalmasak az aktív korban levő felnőttek, illetve képzéseket és elhelyezkedési lehetőséget is ajánlanak nekik: így 71 személynek konkrétan munkahelyet, 242 személynek valamilyen tanfolyamot, 749-nek pedig iskolai tanulmányai folytatását javasolták a Második esély programon belül. A munka visszautasítása esetén az illetők egy évre megszűnnek segélyre jogosultak lenni.
Ennek ellenére sokakat nem érdekel a munka, még olyan szinten sem, hogy elmenjenek és megnézzék, vagy tárgyaljanak a felajánlott munkahelyeken, holott többségében jólöltözött, jól táplált, 40 éven aluli személyekről van szó.
Munkalehetőséget kínált az Olt textilgyár, ahol szakképzetlen férfiakat és nőket is felvettek volna, de a munkanélküliek visszautasították a minimálbérrel fizetett fizikai munkát (csomagolást, raktári munkát), és 4000 lejes fizetési igényt hangoztattak, mert sok az eltartásban levő gyerek, cigarettát és élelmet kell venni. Hasonló jelzéseket kaptak a Sepsi Value Centerbe beköltözött vállalkozóktól is, akik munkaerőt kerestek. Nagyborosnyón is voltak, akik a megbeszélésre sem mentek el, Gelencén viszont már az alkalmazók is érdekeltek voltak megjelenni. Úgy néz ki, jövő hétre az fog kiderülni, hogy a 33 településen elég sokaknak elvágják a segélyét. Jelenleg egy minden jövedelmet nélkülöző személy 142 lejre jogosult (ha van valami jövedelme, akkor csak annak és a 142 lejnek a különbségét kapja meg), 527 lej jár egy öttagú családot fenntartó személynek. Januári adatok szerint a megyében 2000 garantált minimáljövedelemre jogosult személy él.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!