Kovászna megye újkori történelmének legnagyobb költségvetéséből gazdálkodik idén Kovászna Megye Tanácsa. Csütörtökön a megyei önkormányzat Szitabodzán tartott kihelyezett tanácsülést, amelyen elfogadták a 2022-es évi büdzsét.
2022. január 28., 00:212022. január 28., 00:21
„A megye újkori történelmének legnagyobb költségvetése áll a rendelkezésünkre, hiszen összköltségvetésünk 89 millió euró, azaz 445 millió lej. Idén az építkezés éve lesz, hiszen a költségvetés közel 60 százalékát fejlesztésekre, beruházásokra fordítjuk” – vezette fel Tamás Sándor megyetanácselnök a tanácshatározatot. „Az összköltségvetés harmadát, 146 millió lejt fordítunk a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház működésére és fejlesztésére. Idén a fizikai építkezésre összpontosítunk, befejezzük azt, ezt követően az eszközbeszerzésre” – emelte ki.
A költségvetés további harmadát, azaz 140 millió lejt útépítésre fordítják. „Marad az út-, híd-, kórházfejlesztés, illetve az építésközpontú szemlélet továbbra is. Emellett idén is hangsúlyos a szociális háló fenntartása, egyházaink támogatása és a virágzó sportélet további finanszírozása. Költségvetésünk 15 százalékát a gyermekvédelem és más szociális tevékenység teszi ki, erre 65 millió lejt fordítunk, ugyanakkor évente 1 millió lejt biztosítunk az idős- és beteggondozást végző szervezeteknek. Kulturális, vallási és sporttevékenységre 45,5 millió lejt irányoztunk elő. Idén is kiemelten támogatjuk a hoki-, foci-, női kosárlabda-csapatsportokat 5,2 millió lejjel” – részletezte.
Visszavezetik a pályázati programokat a vidéki sportegyesületek, ifjúsági szervezetek, művelődési és szabadidős tevékenységek támogatására is, 1 millió lejt tettek félre a civilek által szervezett szabadidős és kulturális tevékenységekre, 2 millió lejt az egyházi pályázatokra, 150 ezer lejes ifjúsági alapot biztosítanak kizárólag az ifjúsági szervezetek részére.
(KVMT-sajtóiroda)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!