2019 első sikere kipipálva

Ötven ponttal (!) is vezetett, végül negyvenkét pontos győzelmet aratott a Sepsi–SIC a Kolozsvári Egyetem vendégeként a Horia Demian Sportcsarnokban.

Bartha Zsófia

2019. január 07., 00:192019. január 07., 00:19

A címvédő lehengerlő játékkal kezdte a mérkőzést, a zöld-fehérek részéről Kristina Higgins zsinórban nyolc pontot szerzett, így a palánk alatt védhetetlennek bizonyuló amerikai centernek köszönhetően a szentgyörgyiek hat perc alatt 14 pontos előnyre tettek szert. A folytatásban a házigazdák is felélénkültek, és kihasználva, hogy a Sepsi–SIC több mint két percig nem talált gyűrűbe, Rishonda Napier révén hat pontra felzárkóztak. Sebaj, válaszként két perc alatt tíz pontot szórt a szentgyörgyi csapat, amire a másik oldalon nem érkezett válasz, a különbség pedig 16 egységre nőtt (11–27).

Ezt követően is a Zoran Mikes irányította együttes akarata érvényesült, miközben a házigazdák az első félidőben 17 eladott labdát jegyeztek, a zöld-fehérek 36 pontot értékesítettek, a szünetben pedig 44–24 arányban vezettek.

A harmadik játékrészben Ioana Ghizilă és Angelika Slamová hatékonyan céloztak a hárompontos vonal mögül, a kolozsváriak pedig csak futottak az eredmény után (40–69). Az utolsó felvonásban sem változott a játék képe, majd a háromszéki gárda Slamová triplájával ötven pontra (!) növelte előnyét, de a hazaiak az utolsó percben némiképp kozmetikázni tudtak a végeredményen, 96–54 (27–11, 17–13, 25–16, 27–14) arányban nyert a Sepsi–SIC, és továbbra is veretlen a bajnokságban, tizenkét győzelemmel és 22 ponttal a rangsor első helyét foglalja el. A két csapat az idényben harmadszor találkozott egymással, és mindhárom mérkőzésen a zöld-fehér mezesek örülhettek.

Kolozsvár: Napier 12, Cenean 7/6, Ciciovan 2, Begenisic 4, Părău 11. Cserék: Ana, Boț 5/3, Morse 9/6, Biszak, Sfârlea 4. Vezetőedző: Carmin Popa.

Sepsi–SIC: Ghizilă 16/12, Solopova 17/9, Gördi-Părău 9/3, Whitted 9, Higgins 23. Cserék: Demeter, Mîrne-Nagy, Șipoș 4, Slamová 18/6, Kovács, Jankó. Vezetőedző: Zoran Mikes.

A 4. fordulóban hazai mérkőzés vár a Sepsi–SIC-re, január 12-én, szombaton 19 órától Târgoviște csapatát fogadják a Sepsi Arénában.

További eredmények a 3. fordulóból (Piros csoport): Szatmárnémeti VSK – Brassói Olimpia 90–79, Konstancai Phoenix – CSM Târgoviște 43–58. A Sárga csoportban: Nagyvárad – Alexandria 65–54; a Rapid – Marosvásárhely találkozót ma 17 órától rendezik; a KSE Agronomia elleni meccsét elnapolták.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés