1956 szelleme Baróton

Az idei megemlékezés Baróton egy kicsit más volt, mint a korábbi években. Érezni lehetett, hogy a háború közeli réme, a kommunizmus visszatérésének egyre fenyegetőbb érzése rányomta bélyegét az emlékezők gondolataira. A felszólalók mindegyike határozottan elutasította mind a megszálló orosz hadsereggel való szimpatizálást, mind az álruhába bújt, szemünk előtt vörös jelképeket lobogtató egyének alattomos ámokfutását is.

A megemlékezéseken nem mondhatni, hogy sokan voltak, de – a Gaál Mózes Általános Iskola tanárainak, tanítóinak jóvoltából, akik diákjaikat elhozták – azok legalább számos ifjú részvételével zajlottak, akik megtudhatták: a szabadság nem jár csak úgy magától senkinek, ma is küzdeni kell érte, jobban, mint bármikor.

Az emlékezők felelevenítették: ki hitte volna, hogy a 21. században visszatér a háború réme, és bár konkrétan nem hangzott el, de érezni lehetett a levegőben: a felszólalók szinte nyilvánosan állást foglaltak a szabadságunkat ma ismét fenyegető orosz háborús terror ellen.

Tókos Szilárd, az erdővidéki RMDSZ ifjúsági szervezetének elnöke például úgy vélte, a történelem ismétli önmagát, ma is sok ezer embernek kell meghalnia, harcolnia minden egyes nap a szabadságért az orosz hadsereg ellen, mint ahogyan anno a magyar forradalmárok is tették.

Székely ruhába öltözött diákok kis magyar zászlókat lengetve felelevenítették az 1956-os magyar forradalmat segíteni akaró baróti diákok dicső emlékezetét is – Moyses Márton, Bíró Benjámin, Józsa Csaba és Kovács János tette, hősies helytállása nem merült feledésbe –, öröm volt látni, hogy egykori dicsőségük ma is áthatja a diákokat.

Korodi Kata szavalata és az iskolai emlékmű megkoszorúzása után az emlékezők a Petőfi utcába, az 1956-os emlékműhöz vonultak. Itt, a Sebestyén Fruzsina énekével kezdődő megemlékezésen Benedek-Huszár János baróti polgármester Márai Sándor verssorait idézve elsősorban a fiatalokhoz szólt: „Ők, akik örökségbe kapták, / Ilyen nagy dolog a Szabadság?” – kérdezte mintegy a verssorok révén, majd válaszolt is: „igen, nagy dolog bizony, a szabadságért ma is dolgozni kell, mert ha nem így teszünk, akkor könnyen mi is a Corvin-köziek sorsára juthatunk” – fogalmazott.(A budapesti Corvin-köz az 1956-os forradalom egyik legfontosabb és a szovjet tankok ellen a legtovább kitartó ellenállási pontja volt – szerk.) A polgármester beszédében végül arra kérte Istent, vigyázzon reánk és a szabadságra.

Felszólalt Gál Károly baróti parlamenti képviselő is. Mint mondta, az utóbbi időben felénk is megtapasztalt járvány vagy a háború közelsége kedvez a szélsőségeseknek, ezért a mi feladatunk ma az, hogy ügyeljünk a szabadságra. Megemlékezett az 1956-os forradalom miatt ártatlanul börtönnel sújtott barótiakról is: Oláh Jánosról, Bede Istvánról, Aczél Ferencről és másokról. Ők a mi hőseink – mondta.
Németi Orsolya szavalata után Soós Kázmér történelemtanár a magyar forradalom előzményeiről beszélt, kitérve arra is, hogy a forradalom leverése után Erdélyben 28 ezer embert tartóztattak le, tíz­ezret elítéltek, és 13-at kivégeztek.

„A forradalmat ugyan leverték, viszont emléke és céljai nem merültek feledésbe, emlékezzünk tisztelettel és hálával azokra a hősökre, akik életüket adták érte” – összegzett.

A megemlékezés Kelemen Csongor volt politikai fogoly szavalatával folytatódott, aki Márai Sándor Mennyből az angyal című, 1956-ban New Yorkban írt versét adta elő igen meghatóan, végül a vargyasi dalárda énekelt, Ilkei Árpád vargyasi unitárius lelkész pedig áldását adta az emlékezőkre. 

Böjte Ferenc