17 nyomkövető lábbilincset szereltek fel eddig családon belüli erőszakot elkövető személyekre

Eddig összesen 17 nyomkövető lábbilincset szereltek fel családon belüli erőszakot elkövető személyekre, és 10 bűncselekményt állapítottak meg a használatukkal kapcsolatban - tájékoztatott hétfőn Mihai Venea, a Román Rendőrség közrendvédelmi osztályának vezetője.

Székely Hírmondó

2022. október 11., 10:212022. október 11., 10:21

Október 1-jétől Bukarestben, valamint Iaşi, Maros és Vrancea megyében használják a családon belüli erőszak megelőzésére és leküzdésére szolgáló elektronikus megfigyelőrendszert.

Eddig 17 személyre szereltek fel nyomkövető lábbilincset, ötük esetében fel is oldották már az intézkedést. A rendőrök ugyanakkor 10 bűncselekményt állapítottak meg a használatukkal kapcsolatban: egy esetben a megfigyelt személy megrongálta a lábbilincset, egy esetben az agresszor megszegte a távoltartási végzést, nyolc esetben pedig az ideiglenes távoltartási végzést szegték meg - nyilatkozta Venea.

Két személyt őrizetbe vettek, egyiküket közülük előzetes letartóztatásba helyezték.

Venea hangsúlyozta, hogy az elektronikus nyomkövető rendszer használata lehetővé teszi a védelem alá helyezett személyek jogainak biztosítását úgy, hogy monitorozza a bírósági eljárásokból eredő intézkedések betartását.

A monitorozás emberi beavatkozás nélkül, automatikusan működik Románia területén az elektronikus nyomkövető rendszeren keresztül. Az elektronikus nyomkövetőt viselő személyek - mind az agresszor, mind a védelmezett személy - identitása szigorúan bizalmas. Csupán riasztás - pl. a távoltartási végzés megszegése - esetén válik lehetővé a személyes adatok összekapcsolása a lábbilincs azonosító adataival, hogy a rendvédelmi erők intézkedni tudjanak - magyarázta Mihai Venea.

Az idei év első nyolc hónapjában 36.921 bűncselekmény történt a családon belüli erőszak területén, ami 13,3 százalékos növekedést jelent 2021 hasonló időszakához képest.

A rendőrségi osztályvezető szerint egyre nő azon áldozatok száma, akik merik jelenteni az őket ért bántalmazásokat. Idén 7331 távoltartási végzést adtak már ki a bíróságok, ezek áthágása miatt pedig már több mint 2000 bűnvádi eljárást indítottak - számolt még be Venea.

A rendőrök az első nyolc hónapban ugyanakkor 8765 ideiglenes távoltartási parancsot bocsátottak ki, 1644-gyel többet, mint tavaly. Ezek közül 3469-et erősített meg a bíróság távoltartási végzéssel. Az ideiglenes végzések megszegése miatt 579 eljárást indítottak - fűzte hozzá a rendőrtiszt.

forrás: Agerpres

fotó: Veres Nándor

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés