160 éves a Székely Mikó Kollégium

Fennállásának 160. évfordulóját ünnepli idén a Székely Mikó Kollégium. Ennek kapcsán különböző ünnepi programokkal készül az iskola, a rendezvénysorozat jövő februárig tart.

Bús Ildikó

2019. november 05., 00:052019. november 05., 00:05

– Van az iskola történetének olyan része, amelyet kevesen ismernek?

– Amit szívesen mesélek el, és a gyerekek is nagyon élvezik, az az, hogy mi volt az alapítók szándéka, miért kellett ennek az iskolának megszületnie. Mindig kihangsúlyozom, hogy milyen fontos volt a nevelés, oktatás, és ennek érdekében mekkora erőfeszítéseket tettek az egyszerű emberek, hogy a tehetséges gyerekeiknek legyen, ahol tanulni. Éppen ezért korábban „parasztkollégiumnak” is hívták az iskolát, természetesen a szó legnemesebb értelmében. Az iskolánk panteonja büszkélkedik azon diákokkal, akik egyébként nem tudtak volna tanulni, hiszen nem volt anyagi lehetőségük eljutni egy távolabbi kollégiumba.

– Mit jelentett korábban mikós diáknak lenni – ön is az volt –, és mit jelent ma?

– Az iskola a társadalmi változások legérzékenyebb leképeződése. Én már 1993 óta tanítok a Mikóban, 12 évig pedig a diákja voltam, viccesen mondom mindig, hogy őskövület vagyok ott, és látom a változásokat. Erre szükség is van, viszont nagyon felpörgött és újszerű, így néha készületlenül ér egy-egy társadalmi változás. Készek kell legyünk a megújulásra, átértékelődésre, mindamellett, hogy azokat az értékeket, amelyeket nagyon fontosnak érzünk és szeretnénk megőrizni, éljük és adjuk tovább a diákjaink számára. Mindezt a 21. századi gyerekeknek kell hitelesen megmutatni, átadni, képviselni.

– Mikósnak lenni státuszt jelent Sepsiszentgyörgyön, létezik egy láthatatlan megkülönböztetés a mikósok és nem mikósok között. Miért van ez?

– Igazából nem tudok magyarázatot adni arra, hogy ez miért van így, de érzem, érezzük, hogy így van. Bár én nem tudom megkülönböztetni, mert világéletemben mikós voltam, de azt el tudom mondani, hogy én mit adnék tovább. Magas szintű tudást, mivel nagyon igényesek a tanáraink, de értékeljük azt is, ha a diákok pluszban is tesznek valamit, jeleskednek a különböző tevékenységekben. Mindenből kell teljesíteni, de táncolnak, énekelnek, sportolnak, természettudományokban kiemelkedőek, reál tantárgyakban erősek, versenyeznek, önkénteskednek, szerveznek, életmentést is tanulnak, idősekre, gyerekekre figyelnek, és felelősséggel tesznek valamit a közért.  Ezt jelenti a mikós szellemiség.

– Ennek a szellemiségnek a része az iskola himnusza is. Mi a jelentősége ma, ennek az egyszerű, de annál nagyszerűbb dalnak?

– Nekünk nagyon sokat jelent, már a címe (Igazat vallani…) is, mert a helytállásról, hitelességről szól és arról, amit értékként vallunk, tudomásom szerint az erdélyi magyar középiskolák közül a legrégebbi himnusz.

– Hogyan ünnepli az iskola a 160. évfordulót?

– A kezdést Imre-napra (november 5-e) rögzítettük, Gróf Mikó Imre, az iskola fő mecénása tiszteletére. Ma iskola másként nap lesz, a kicsiknek a szellemi stafétát adjuk át, de lesz himnuszéneklés és óriáspuzzle-kirakás is. A nagyobb diákok kegyeleti sétát tesznek az iskola híres személyiségeinek szobrainál, felkeresik az elhunyt mikós tanárok sírjait is: összesen 120 tanári sírhelyet azonosítottunk be. 

Novemberben még előadásokkal készülünk, majd jövő év februárjában (15-én) egy egész napos rendezvénysorozatot tervezünk.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust