
Csaknem 1200 tanút és több mint 500 sértettet hallgattak ki eddig a 2018. augusztus 10-i, bukaresti demonstráción történteket kivizsgáló nyomozás során - közölte hétfőn a legfőbb ügyészség.
2019. február 04., 16:102019. február 04., 16:10
Összesen 1180 tanút és 560 sértett felet hallgattak ki az ügyben, utóbbiak közül többen orvosi iratokat is bemutattak sérüléseikről. Ugyanakkor a nyomozók végignézték az eseményekről készült videofelvételeket, amelyek egy részét a sértettek, másik részét a rendvédelmi szervek vagy más jogi személyek bocsátottak a rendelkezésükre - derül ki még a közleményből.
Ebben arra is rámutatnak, hogy folyamatban van a csendőrök által a demonstráción bevetett könnygáz fizikai és vegyi vizsgálata.
A katonai ügyészek kezdeményezték ugyanakkor az augusztus 10-i csendőri közbelépéssel kapcsolatos dokumentumok titkosságának feloldását. Bizonyos iratok esetében ez megtörtént, így azokat is áttanulmányozzák a nyomozást folytató ügyészek - mutat még rá a közlemény.
(Agerpres)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!