Hetven felettiek is teljesítették a távot

Hetven felettiek is teljesítették a távot

A Bucsin-tetőn rendezte meg a Gyergyószentmiklósi ISK kedden a Gyergyó Kupa elnevezésű hagyományos sífutóversenyét.

Gergely Imre

2017. február 23., 11:152017. február 23., 11:15

2017. február 23., 12:282017. február 23., 12:28

Színvonalas eseményen vannak túl a szervezők és versenyzők egyaránt, és a várakozásoknak megfelelően az eredményeket is hozták a házigazda sportolók. A gyermekek és ifik Gyergyó Kupáján a házigazda gyergyóiak (az eredményeknél Gy-jellel) mellett még Maroshévíz (M), Csíkszereda (Cs), Dornavátra (D) és Beszterce (B) sífutói mérték össze képességeiket szabad stílusú futamokon. A sportiskolások után az idősebbek is rajthoz álltak.

Ezután lebonyolították 35 év fölöttieknek a Pro Tekerőpatak Kupát, melyen öt korosztályban hirdettek győzteseket. 

Íme, az eredmények:
2007-ben születettek és kisebbek (1,5 kilométeres táv): 1. Páll Boglárka, 2. Romfeld Fanni, 3. Kulcsár Andrea (mind Gy), illetve Német Attila (Cs).
2004–2006 (3 km): 1. Becze Ágota, 2. Ladó Kincső, 3. Vass Barbara (mind Cs), illetve 1. Ferencz Huba (Gy), 2. Cristian Groza (M), 3. Bernád István (Gy).
2002–2003 (5 km): 1. Bernád Andrea (Gy), 2. Balázs Izabella (Gy), 3. Csutak Andrea (Cs), illetve 1. Flaviu Pavalean (B), 2. Raul Creciunescu (D), 3. Darius Hanganuț (B).
2000–2001 (5 km, illetve 7,5 km): 1. Darvas Zsanett (Gy), 2. Kémenes Anna (Gy), 3. Andreea Mezdrea (D), illetve 1. Fórika Szabolcs (Gy), 2. Valentin Dîrțu-Lunic (V), 3. Kovács Tamás (Cs).
1997–1999 (7,5 km) 1. Fórika Szabolcs (Gy), 2. Iulian Ababei (M), 3. Valentin Dîrțu-Lunic (D).

A sífutók számára ez a verseny főpróba volt a hétvégére, ugyanis a Bucsin-tetőn rendezik meg szombaton és vasárnap az év egyik legfontosabb versenyét, a sportiskolák országos bajnokságát.

Veteránok:
35–44 évesek: 1. Mircea Otto (Marosvásárhely).
45–54: 1. Laczkó Edit (Cs), illetve 1. Tankó Elemér (Gy), 2. Mircea Gustav (Marosvásárhely).
55–64: 1. Imre István (Cs), 2. Ilie Spanachi (Cs).
65–74: 1. Gabriela Iosub (Cs), illetve 1. Molnár János (Tekerőpatak), 2. Benő Zoltán (Cs), 3. Incze Zoltán (Cs).
A 75 évesek és idősebbek korosztályában az 1938-ban született, csíkszépvízi Szabó József lett az első, megelőzve az 1940-es, csíkszentmártoni Borbáth István Ágostont, az 1941-es születésű csíkszeredai Keresztes Gyulát és az 1933-ban született, vagyis 84 éves, csíkszentsimoni Sándor Istvánt.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2017. március 09., csütörtök

Négy csíkszeredai a sítájfutó-világbajnokságon

Szibériában, Krasznojarszkban elkezdődött a sítájfutók 22. világbajnoksága. A megmérettetést a 2019-es téli Universiádé főpróbájának is tekintik a szervezők.

Négy csíkszeredai a sítájfutó-világbajnokságon
2017. március 08., szerda

Közel százan síztek a Sportegylet Kupán

Iskoláskorú gyermekek álltak rajthoz a Gyergyói Sportegylet által szervezett alpesi sí versenyen a Bucsinon.

Közel százan síztek a Sportegylet Kupán
Közel százan síztek a Sportegylet Kupán
2017. március 08., szerda

Közel százan síztek a Sportegylet Kupán

2017. március 08., szerda

Tóth Krisztina újabb érmei

Közzétették a román ifjúsági alpesisí-bajnokság második versenyszámának, az óriásműlesiklásnak eredményeit. A Bucegi-hegység Prahova-völgyi részén, az azugai Cazacu-pályán megtartott versenyen újra jól szerepelt a csíkszeredai Tóth Krisztina.

Tóth Krisztina újabb érmei
Tóth Krisztina újabb érmei
2017. március 08., szerda

Tóth Krisztina újabb érmei

2017. március 07., kedd

Remek hangulat volt a családi síversenyen

Harmincnegyedik alkalommal rendezték meg vasárnap a Pro Familia családi síversenyt. A Madarasi Hargitán ragyogó időben húsz család hetvenhárom versenyzője állt rajthoz.

Remek hangulat volt a családi síversenyen
2017. március 06., hétfő

Tóth Emese bajnoki címe műlesiklásban

Újabb bajnoki címet szereztek a csíkszeredai Tóth lányok alpesi síben. Egy héttel ezelőtt arról számoltunk be, hogy Tóth Krisztina felállhatott a dobogó tetejére a 18 év alattiak műlesiklásában is.

Tóth Emese bajnoki címe műlesiklásban
Tóth Emese bajnoki címe műlesiklásban
2017. március 06., hétfő

Tóth Emese bajnoki címe műlesiklásban

2017. március 05., vasárnap

Továbbra is a Gyergyói ISK a legjobb sífutásban

Kiváló eredményeket értek el – ismét – a Gyergyói ISK sífutói. A Predeálon megrendezett ifjúsági országos bajnokságon szombaton és vasárnap újabb három aranyat, három ezüstöt és egy bronzot tettek a korábbi kollekciójuk mellé. 

Továbbra is a Gyergyói ISK a legjobb sífutásban
2017. március 03., péntek

Bővült a gyergyóiak éremgyűjteménye

Jó és nagyon jó – így értékeli Jánosi Béla, a Gyergyószentmikósi ISK vezetője a sífutók ifjúsági bajnokságának első két napján elért eredményeket. A gyergyóiak három aranyat, két ezüstöt, egy bronzot és több dobogóhoz közeli helyezést értek el.

Bővült a gyergyóiak éremgyűjteménye
Bővült a gyergyóiak éremgyűjteménye
2017. március 03., péntek

Bővült a gyergyóiak éremgyűjteménye

2017. március 01., szerda

Tóth Krisztina kitűnően szlalomozott

A Bucegi-hegység Prahova-völgyi részén, az azugai Cazacu-pályán tartották meg a román ifjúsági alpesisí-bajnokság első versenyszámát, a műlesiklást.

Tóth Krisztina kitűnően szlalomozott
Tóth Krisztina kitűnően szlalomozott
2017. március 01., szerda

Tóth Krisztina kitűnően szlalomozott

2017. február 28., kedd

Síversenyeken remekeltek a gyergyóiak

Nyolc éremmel tértek haza a Gyergyószentmiklósi ISK alpesi sízői az ifjúsági és felnőtt országos bajnokságról. Az Azugán megrendezett viadal egyedüli szépséghibája, hogy arany nem került a kollekcióba, de így is szépen csillog a gyűjtemény.

Síversenyeken remekeltek a gyergyóiak
Síversenyeken remekeltek a gyergyóiak
2017. február 28., kedd

Síversenyeken remekeltek a gyergyóiak

2017. február 28., kedd

Aranyeső a sportiskolások országos döntőjén

Összesen 11 aranyérmet és még számos további dobogós helyezést értek el a Gyergyószentmiklósi ISK sífutói a hétvégén lezajlott országos versenyen, melyen a csíkszeredai sportolók is ügyeskedtek.

Aranyeső a sportiskolások országos döntőjén
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!