Visszakerült Sepsiszentgyörgyre az ELDK trófeája

Az Ifjúsági Sepsi győzelmével ért véget a hétvégén az Udvarhelyi Fiatal Fórum és a Magyar Ifjúsági Szervezetek Szövetsége által már 24. alkalommal megrendezett Erdélyi Labdarúgó Diákkupa. A székelyudvarhelyi városi sportcsarnokban rendezett futsaltorna döntőjében a háromszékiek a magyarországi ELTE-BEAC együttesét győzték le 4–1-re.

Zátyi Tibor

2013. december 15., 20:032013. december 15., 20:03

2013. december 15., 20:242013. december 15., 20:24

A szervezők szerint az egyik legerősebb torna ért véget tegnap kora este. „Rég volt ilyen magas színvonalú torna, sok csapaton látszott, hogy régóta készültek erre a megmérettetésre, többen már hónapokkal ezelőtt elkezdték a hangolódást. A részvevők nagyon komolyan vették az ELDK-t, több korábbi vagy jelenlegi aktív teremlabdarúgó is szerepelt a keretekben. Az egész tornán nagyon sportszerűek voltak a csapatok, egyetlen piros lapot mutattak fel a játékvezetők, azt is egy kezezésért” – mondta Görgicze Sándor, az ELDK főszervezője, majd hozzátette, a torna népszerűségét jelzi az is, hogy a csapatok előre jelentkeztek, nagyon szeretik Székelyudvarhelyt.

Az ELDK történelmében először fordult elő, hogy színes bőrű játékos is pályára lépett, a svéd fiatalember a debreceni DOTE együttesét erősítette, akárcsak az a két spanyol csapattársa, akik ugyancsak első ibériai-félszigetiként szerepeltek az ELDK-n.

A módosított teremlabdarúgó-szabályok szerint rendezett tornán a húsz csapatot négy ötfős csoportba sorsolták, innen az első négy jutott tovább a nyolcaddöntőbe. Már a csoportkörben kemény rangadók voltak, hiszen az A jelzésű ötösbe egy helyre került a többszörös országos bajnok Kolozsvári Góbék, a végső győztes Ifjúsági Sepsi, a tavalyi negyedik helyezett A-Men FC, a légiósokkal érkező debreceni DOTE és a Marosvásárhelyi Sapientia. Innen kisebb meglepetésre a Góbék búcsúztak, mind a négy mérkőzésük döntetlennel ért véget, rosszabb gólarányuk miatt estek ki.

Az ELTE-BEAC másodszor jutott döntőbe az ELDK-n, a hétvégi tornán fegyelmezett védekezéssel hívta fel a figyelmet magára, a fináléig hét mérkőzésén csupán két gólt kapott, az egyenes kiesési rendszerben olaszosan menetelt, egygólos sikereket aratott. Az elődöntőben az Udvarhelyi ’69 együttesével a harminc perc alatt nem tudtak dűlőre jutni, így büntetőlövésekkel döntötték el a továbbjutást, a hazaiak itt kétszer is hibáztak. Az Ifjúsági Sepsi is csoportelsőként jutott tovább, de sokkal könnyebben menetelt a döntőig, mint ellenfele, hiszen a nyolcaddöntőben 4–0-ra, a negyeddöntőben 5–3-ra, míg az elődöntőben 6–1-re nyert. Az ELDK fináléjában látszott, hogy az ELTE játékosai fáradtak voltak, az Ifjúsági Sepsi – keretében több sepsiszentgyörgyi teremlabdarúgóval – pedig folyamatos nyomást gyakorolt a védelemre, végül magabiztosan, 4–1-re nyerte a döntőt.

Nyolcaddöntők
A-MEN FC–Kamikázé 3–1
Árnyék–Ifjúsági Sepsi 0–4
Paksi Halászlé–Gimi FC 2–1
F.R. Ady–Kolozsvári \'69 3–0
DOTE–Zsuga FE 5–1
Udvarhelyi \'69–MaSzapi 6–1
Csíki Sapientia–MÜTF 4–1
ELTE-BEAC–Sepsi \'08 1–0

Negyeddöntők
F.R. Ady–DOTE 3–2
Paksi Halászlé–Udvarhelyi \'69 0–5
Ifjúsági Sepsi–Csíki Sapientia 5–3
A-MEN FC–ELTE-BEAC 0–1

Elődöntők
F.R. Ady–Ifjúsági Sepsi 1–6
Udvarhelyi \'69–ELTE-BEAC 1–1, az ELTE büntetőkkel jutott tovább

Kisdöntő
F.R.Ady–Udvarhelyi \'69 3–1

Döntő
Ifjúsági Sepsi–ELTE-BEAC 4–1

Különdíjak
Legjobb kapus: Nagy László (ELTE)
Legjobb hátvéd: Árendás Tamás (ELTE)
Legjobb játékos: Mánya Szabolcs (Ifjúsági Sepsi)
Gólkirály: Bíró Attila (Udvarhelyi \'69)
Fair-play díj: Kolozsvári Csemerpeccs
Az éjszaka bajnoka: Kolozsvári Góbék


Az ELDK bronzmérkőzése és döntője előtt gálamérkőzést rendeztek a városi sportcsarnokban, melyen a Székelyudvarhelyi Sportklub Öregfiúk csapata, azaz a többszörös országos teremlabdarúgó-bajnokok összemérték erejüket a nyáron alakult Futsal Klub Székelyudvarhellyel. A 2x15 perces színvonalas találkozón az SK sokáig tartani tudta a lépést a fiatal és gyorsabb FK-val, hiába húztak el Szőcsék két góllal, a második félidő elején háromnál egyenlített az SK. Végül az FK akarata érvényesült, 6–4-re nyerte a szebbnél szebb találatokkal fűszerezett gálamérkőzést.

Az összecsapás előtt az ELDK szervezői a Székelyudvarhelyi Sportklub játékosainak örökös teremfocibajnok címet adományoztak, elismerve kiemelkedő eredményeiket és példás sportemberi magatartásukat.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2017. március 10., péntek

Erjesztőtartályok miatt maradt el a mérkőzés

Nem rendezték meg csütörtök délután a Székelyudvarhelyi Vasas Femina II.–Marosvásárhelyi ASA mérkőzést a női labdarúgó Román Kupa nyolcaddöntőjében.

Erjesztőtartályok miatt maradt el a mérkőzés
2017. március 10., péntek

Nehéz meccs vár a csíki futballistákra

Első tavaszi hazai mérkőzésén a Neamț megyei Románvásár csapatát fogadja az FK Csíkszereda a román labdarúgó 3. Ligában. Lengyel Roland vezetőedző szerint nehéz meccsre kell számítani szombaton.

Nehéz meccs vár a csíki futballistákra
Nehéz meccs vár a csíki futballistákra
2017. március 10., péntek

Nehéz meccs vár a csíki futballistákra

2017. március 09., csütörtök

Megoldódni látszanak az SZFC kapusgondjai

Hazai pályán játszik a Székelyudvarhelyi FC a labdarúgó 3. Liga 17. fordulójában, szombaton 15 órakor a súlyos anyagi gondokkal küzdő Bákói SC csapatát fogadja a sétatéri stadionban.

Megoldódni látszanak az SZFC kapusgondjai
Megoldódni látszanak az SZFC kapusgondjai
2017. március 09., csütörtök

Megoldódni látszanak az SZFC kapusgondjai

2017. március 08., szerda

Nyert a Bernád a gyergyóremetei Falurészek Kupáján

Tizenegy csapat mérte össze a tudását Gyergyóremetén az immár komoly hagyománnyal rendelkező Falurészek Kupáján. Hatodik alkalommal rendezték meg a kispályás labdarúgótornát, péntektől vasárnapig zajlottak a mérkőzések . 

Nyert a Bernád a gyergyóremetei Falurészek Kupáján
2017. március 08., szerda

Nem volt ellenfele a csíkszentkirályi lánycsapatnak

Megyei szakaszához érkezett a Tymbark-kupával díjazott gyermeklabdarúgó-torna. A legkisebbek, az U8-as korosztály legjobbjai Csíkszentkirályon találkoztak.

Nem volt ellenfele a csíkszentkirályi lánycsapatnak
2017. március 07., kedd

Kápolnásfalu és Csíkszentkirály lánycsapatai jutottak a döntőbe

Gyergyóholló volt a házigazdája az 5–8. osztályos falusi iskolák női csapatai számára kiírt bajnokság megyei szakaszának.

Kápolnásfalu és Csíkszentkirály lánycsapatai jutottak a döntőbe
2017. március 06., hétfő

Élre állt a Vasas Femina II.

Bravúros győzelmet aratott szombaton a Székelyudvarhelyi Vasas Femina II. a Szatmárnémeti Junior otthonában. A női labdarúgó 1. Liga 8. fordulójában rendezett mérkőzés szünetében még kétgólos hátrányban volt, de végül 4–2-re nyert.

Élre állt a Vasas Femina II.
Élre állt a Vasas Femina II.
2017. március 06., hétfő

Élre állt a Vasas Femina II.

2017. március 05., vasárnap

Sereghajtóként az ASA pontot rabolt a Steauától

Hatékony játékával a Marosvásárhelyi ASA pontot szerzett a Bukaresti Steaua otthonában a labdarúgó 1. Liga alapszakaszának 26., utolsó fordulójában.

Sereghajtóként az ASA pontot rabolt a Steauától
2017. március 03., péntek

Pontszerzéssel kezdett az SZFC

Két ellentétes félidőt játszott a labdarúgó 3. Liga 16. fordulójában a Székelyudvarhelyi FC, pénteken délután a táblázaton ötödik Románvásári VSK otthonában 1–1-re végzett a házigazdával.

Pontszerzéssel kezdett az SZFC
Pontszerzéssel kezdett az SZFC
2017. március 03., péntek

Pontszerzéssel kezdett az SZFC

2017. március 03., péntek

Nyert Vasluiban az FK Csíkszereda

Győzelemmel kezdte a tavaszi idényt a román labdarúgó 3. Ligában az FK Csíkszereda. A 1. csoport éllovasa a csoport harmadik helyén álló Atletico Vaslui otthonában győzött 1–0-ra.

Nyert Vasluiban az FK Csíkszereda
Nyert Vasluiban az FK Csíkszereda
2017. március 03., péntek

Nyert Vasluiban az FK Csíkszereda

Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!