Fotó: Haáz Vince
Hiába irányította a szerda esti mérkőzés nagy részét a Marosvásárhelyi ASA, vereséget szenvedett a CS U Craiovától, így átadta a csoportelsőséget az oltyán együttesnek.
2014. május 29., 09:322014. május 29., 09:32
2014. május 29., 10:092014. május 29., 10:09
Craiovai vereségével komoly hullámvölgybe került Adrian Falub legénysége, amely a rájátszás első felében sorozatban megnyert öt mérkőzése óta képtelen újra győzni. A legutóbbi három meccsen két vereség mellett mindössze egyetlen pontot tudtak szerezni a vásárhelyiek. Rontja a helyzetet az is, hogy az utolsó három fordulóban gólt sem rúgtak. Mindezen negatív tények mellett az együttes nagyon közel áll az élvonalba jutáshoz, ugyanis két fordulóval a bajnokság vége előtt négy pont előnnyel rendelkeznek a harmadik helyezett CSM Râmnicu Vâlcea előtt.
Gólszerzési lehetőségek nélkül telt el az első húsz perc a legendás Ion Oblemenco stadionban lejátszott szerdai találkozón. Inkább az ASA irányította a játékot, a mérkőzés első említésre méltó helyzetét is ők hagyták ki a félidő közepén: Hanca kapott labdát a hazai tizenhatos közelében, de középre tartó lövését kiütötte Brac kapus. Néhány perccel ezután egy hosszú bedobást követően Onicaş kezére pattant a labda a tizenhatoson belül, Ovidiu Haţegan játékvezető pedig a büntetőpontra mutatott. Dacian Varga magabiztosan lőtte ki a hosszú felső sarkot, és a délieknek megszerezte a vezetést. Három nagy egyenlítési lehetőséget puskázott el szünetig a vásárhelyi együttes, mindhárom a csapatkapitány, N\'Doye nevéhez fűződik. Először gyönyörűen ugratták ki a védők mellett, kapura tört, azonban lövését lábbal hárította a hazaiak kapusa. Két perc múlva veszélyes fejesekkel próbálkozott, az elsőnél a gólvonalról mentett Izvoranu kapus, a második bólintásánál léc fölé szállt a laszti.
Szünet után az oltyánok alig 17 éves labdarúgója, Andrei Ivan lerázva védőjét tört Stăncioiu kapujára, aki viszont védeni tudott. A 73. percben egy ellentámadás után azonban már nem hibázott a fiatal játékos, mesteri passzt kapott, és ballal kilőtte a hosszú sarkot. Ezt megelőzően az ASA frissen beállt csatára, Hiuban gyönyörű kapáslövéssel telibe találta a felső lécet. Kétgólos hátrányban továbbra is a vendégek voltak az akciók kezdeményezői a mérkőzés végéig, de nagy helyzetet nem tudtak kialakítani, így a CS U otthon tartotta az értékes pontokat.
Mindhárom mérkőzést egyidőben játszották a felsőházban. A vásárhelyieket a CSM Râmnicu Vâlcea és a Resicabányai Metalul közötti összecsapás érdekelte különösképpen, hiszen Vâlcea együttesével harcolnak a továbbjutásért. Az ASA-nak kedvező végeredmény született ezen a találkozón, ugyanis Râmnicu Vâlceán 1–1-es döntetlent játszottak a csapatok, ezzel a Maros-partiaknak az utolsó két fordulóban legkevesebb két pontra van szükségük ahhoz, hogy biztosan feljussanak a 1. Ligába. A vásárhelyiek a döntő lépést újra hazai pályán tehetik meg szombaton este 8 orától a Besztercei Gloria ellenében, amikor győzelem esetén megünnepelhetnék az élvonalba kerülést.
Labdarúgó 2. liga, II. csoport, rájátszás, 8. forduló:
CS U Craiova–Marosvásárhelyi ASA 2–0 (1–0)
Gólszerzők: Dacian Varga (25.) és Andrei Ivan (72.)
Vezették: Ovidiu Haţegan (Arad), Vasile Marinescu és Bogdan Gheorghe (mindketten Bukarest).
CSU: Brac – Ljubinkovic, R. Patriche, Izvoranu, Velcovici – Vandelannoite, Fl. Pătraşcu – A. Ivan, Cr. Ganea, Varga - Curelea
ASA: Stăncioiu – Al. Dan, Vârtic, Bejan, Sepsi – Ndoye, Onicaş, Amauri, Hanca, Voiculeţ – Verdeş
A felsőházi rájátszás további mérkőzései:
CSM Râmnicu Vâlcea–Resicabányai Metalul 1–1
FC Olt Slatina–Besztercei Gloria 0–3
A bajnokság állása a 8. forduló után:
1. CS U Craiova 34 pont
2. Marosvásárhelyi ASA 31
3. CSM Râmnicu Vâlcea 27
4. Besztercei Gloria 24
5. Resicabányai Metalul 22
6. FC Olt Slatina 12
szóljon hozzá!