A Székelyudvarhelyi FC 2009-es korosztályú csapata nyerte a vasárnap rendezett, tizenhat együttest felvonultatott Kolozsvári CFR-kupát. A fiatalok az utolsó mérkőzésüket kivéve minden találkozójukon győztesen hagyták el a pályát.
2016. június 23., 15:552016. június 23., 15:55
2016. június 23., 16:052016. június 23., 16:05
Szécsi Barna edző együttese a csoportkörben két egygólos győzelmet aratott: Nagykárolyt 2–1-re, a házigazda Kolozsvári CFR-t pedig 1–0-ra verte. Mivel a kvartett negyedik tagja, a Kolozsvári Best Cluj nem jelent meg a tornán, az SZFC zöldasztalnál jutott a három ponthoz, és csoportelsőként a legjobb négy csapat között folytatatta. Ebben a körben is mindenki mindenkivel játszott. Beszterce és a Marosszentgyörgyi Kinder ellen is 1–0-s SZFC-siker született. A Szebeni Interstar ellen rendezett utolsó találkozón a tornagyőzelem volt a tét. A mérkőzés 0–0-val ért véget, ám mivel az Interstar korábban döntetlent játszott Besztercével, az SZFC végzett az első helyen.
„Örülök, hogy ismét sikerült egy újabb első helyet szerezni. Nem könnyű egy ilyen színvonalas tornán tizenhat csapat közül az elő helyen végezni. Az országban neves ellenfeleink voltak, egyik csapat sem adta könnyen a bőrét. Egy nap alatt a nagy melegben sok mérkőzést kellett játszanunk, de szerencsére nem volt probléma, a gyerekek a vártnál jobban bírták a strapát. Meglepően jól játszottak, nagyot küzdöttek, csak gratulálni tudok nekik” – mondta a tornát követően Szécsi Barna edző.
A csapat góljait Mihály Dániel, Bálint Norbert és File Ardó rúgták. A fiataloknak most vakáció következik, majd a nyár folyamán barátságos mérkőzésekkel fognak hangolni a következő szezonra.
szóljon hozzá!