Egyetemisták focitornája a Tusványoson

A javában zajló Bálványosi Nyári Szabadegyetemen és Diáktáborban idén harmadik alkalommal rendezik meg a TuFi (Tusványosi Finálé) elnevezésű labdarúgótornát, amelyen a Kárpát-medence legjobb egyetemi csapatai mérik össze játéktudásukat.

Zátyi Tibor

2016. július 20., 14:292016. július 20., 14:29

2016. július 20., 14:582016. július 20., 14:58

Nyolc csapat részvételével 2014-ben rendezték meg az első döntő tornát. Az esemény fővédnöke Buzánszky Jenő, egykori magyar olimpiai aranyérmes válogatott játékos, az Aranycsapat tagja volt. 2015-ben bekövetkezett halála után a második tornát az In Memoriam Buzánszky Jenő – Tusványosi Finálé néven rendezték meg, a fővédnöki szerepet Szöllősy György, a Magyar Sportújságírók Szövetségének elnöke látta el, aki egyben a FourFourTwo magazin főszerkesztője, illetve a Puskás Intézet elnöke is.

A harmadik TuFi-t július 22–23-án rendezik. Budapestet az ELTE-BEAC csapata képviseli, továbbá Tusnádfürdőn bemutatkozik a Budapesti Műszaki Egyetem gárdája is. Erdélyből négy csapat vesz részt a megmérettetésen: Kolozsvárt a Góbék képviselik, Marosvásárhelyről az F.R.Ady érkezik, Csíkszeredából a Hargita, míg Székelyudvarhelyről a 69 SixtyNine lép majd pályára. A 3. TuFi sorsolását pénteken 11 órakor tartják a Csűrben. A küzdelmek szombaton kezdődnek, a két hármas csoportból az első két helyezett jut az elődöntőbe.

Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is jótékonykodnak, a szervezők és a résztvevő csapatok focilabdákat ajánlanak fel, amik székelyföldi iskolákba kerülnek majd. Bővebb információkat az esemény Facebook-oldalán lehet találni.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei