Alakul az FK Csíkszereda kerete

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Elkezdték a nyári alapozást az FK Csíkszereda labdarúgói, a Lengyel Roland edző vezette tegnapi edzésen 24 játékos vett részt, többen közülük próbajátékra érkeztek.

Dobos László

2016. július 19., 09:382016. július 19., 09:38

2016. július 19., 10:182016. július 19., 10:18

Az első felkészülési mérkőzésre még várni kell. „Nagy a bizonytalanság, nem lehet tudni melyik csoportba kerülünk, kik lesznek ellenfeleink a bajnokságban, mikor kezdődik pontosan az őszi idény. De az is megtörténhet, hogy már ezen a hét végén Románia-kupa mérkőzést kell játszanunk\" – mondta Lengyel Roland vezetőedző.

Egyelőre napi egy-egy edzés szerepel a programban, majd fokozatosan nő a terhelés, a felkészülés harmadik és negyedik hetében lesz a legnagyobb az edzésadag, majd ez csökken. A tavaszi idényben pályára lépők közül Laurențiu Husar és Fogarasi Attila kapusok, illetve Pataki Zalán, Teut Artúr, Sárközi Norbert és Károly Bálint mezőnyjátékosok távoztak más csapatokhoz. A többiek maradtak. Az ificsapatunkból, az U19-es együttesből velünk készül Dan Szabolcs, Szabó Géza és Nagy Norbert.

Bő a próbajátékra érkezett játékosok névsora. A Puskás Akadémiáról Ayrton de Oliveira, Csonka Bonifác és Boros Renátó kapus érkezett, mindhárman 19 évesek, 1997-es születésűek, és az akadémia neveltjei. Szintén próbajátékra érkezett: Orza András, Antal Szilamér, Antal Norbert, Kovács Tihamér mezőnyjátékos, illetve Nagy Barna kapus. Leigazolásukról több edzés, illetve felkészülési mérkőzést követően döntenek – tudtuk meg a vezetőedzőtől.

A Román Labdarúgó Szövetség (FRF) közleménye szerint szerdáig, július 20-áig lehet benevezni a 3. Ligába. A bajnokság kezdete még bizonytalan: augusztus utolsó vagy szeptember első hétvégéje. A 2016/17-es idényben a 3. Ligában, a bajnoki meccseken minden csapat három 19 éven aluli játékossal kell pályára lépjen, és őket csak hasonló, 19 éven aluliakkal lehet lecserélni.

Az FK Csíkszereda az elmúlt idényben a román labdarúgó 3. Liga 5. csoportjában szerepelt, és az 5. helyen végzett.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei