Fotó: Gligor Róbert László
Hétvégén véget értek a pontvadászatok a Maros megyei labdarúgó 5. Liga első és második, illetve a 6. Liga első csoportjában (a másodikban június elején befejeződött a rájátszás). A hónap végéig megrendezik a Szuperkupát a négy csoport első helyezettjei között.
2016. június 15., 12:442016. június 15., 12:44
2016. június 15., 12:552016. június 15., 12:55
Az már korábban biztossá vált, hogy az 5. Liga első csoportjában Radnót II., a 6. Liga első csoportjában Harasztkerék, a másodikban Csittszentiván győzött, a múlt hétvégén pedig kiderült, hogy az ötödosztály második csoportjában Dedrádszéplak végzett az élen, miután hazai pályán 3–2-re megnyerte az elsőségért játszott rangadót Görgénysóakna ellen.
A négy csoportban ebben a hónapban következnek a Szuperkupa-mérkőzések. Az 5. Ligában az első (Balavásár, Radnót II., Mezőceked) és a második (Dedrádszéplak, Görgénysóakna, Nyárádremete) csoport első három helyezettjei június 26-án, vasárnap játszanak a végső sorrend kialakításáért, a találkozók helyszínét még nem hozták nyilvánosságra.
A 6. Ligában az első négy helyezett június 19-én, vasárnap Nyárádgálfalván játszik a Szuperkupáért: az első csoportból Harasztkerék, Somosd, Nyárádgálfalva és Jedd, a másodikból Csittszentiván, Harcó, Marosvásárhelyi Viitorul és Uzdiszentpéter lesz érdekelt.
Maros megyei labdarúgó-bajnokságok, hétvégi eredmények:
5. Liga, 1. csoport, 26. forduló:
Mezőzáh–Küküllődombó 1–1
Cikmántor–Balavásár 1–1
Marosgezse–Marosugra 2–4
Radnót II.–Mikefalva 3–2
Mezőtóhát–Kerelőszentpál 4–0
Mezőszengyel–Mezőceked 1–3
Kerelő–Magyarsáros 2–3
A bajnokság végeredménye:
1. Balavásár 26 21 2 3 116–30 65 pont
2. Radnót II. 26 20 1 5 93–35 61
3. Mezőceked 26 18 0 8 89–43 54
4. Mezőszengyel 26 17 1 8 86–53 52
5. Mikefalva 26 14 3 9 55–54 45
6. Marosugra 26 12 4 10 62–63 40
7. Cikmántor 26 10 5 11 54–60 35
8. Kerelőszentpál 26 11 2 13 77–84 35
9. Magyarsáros 26 10 3 13 65–68 33
10. Küküllődombó 26 9 3 14 45–51 30
11. Mezőzáh 26 7 4 15 42–78 25
12. Marosgezse 26 6 1 19 30–102 19
13. Mezőtóhát 26 5 3 18 47–97 18
14. Kerelő 26 4 4 18 47–90 16
5. Liga, 2. csoport, 22. forduló:
Nyárádremete–Mezőkirályfalva 3–0
Dedrádszéplak–Görgénysóakna 3–2
Lövér–Alsóidecs 2–1
Szászrégeni Înfrăţirea–Disznajó 9–1
Magyaró–Tuson 6–2
Alsóköhér–Mezőrücs 1–5
A bajnokság végeredménye:
1. Dedrádszéplak 22 17 1 4 89–37 52
2. Görgénysóakna 22 15 3 4 80–30 48
3. Nyárádremete 22 16 0 6 75–37 48
4. Magyaró 22 15 2 5 66–37 47
5. Szászrégeni Înfrăţirea 22 9 3 10 56–54 30
6. Mezőrücs 22 8 4 10 49–52 28
7. Disznajó 22 7 5 10 50–67 26
8. Lövér 22 8 2 12 43–65 26
9. Alsóköhér 22 6 5 11 49–71 23
10. Tuson 22 5 6 11 44–68 21
11. Alsóidecs 22 5 5 12 56–63 20
12. Mezőkirályfalva 22 2 0 20 22–104 6
6. Liga, 1. csoport, 22. forduló:
Küküllőszéplak–Szentháromság 3–0
Harasztkerék–Somosd 5–2
Egrestő–Székelybere 1–1
Jedd–Csíkfalva 6–2
Dicsőszentmártoni Flamura–Kibéd 0–3 (hivatalból)
Gyulakuta–Nyárádgálfalva 0–3 (hivatalból)
A bajnokság végeredménye:
1. Harasztkerék 22 21 1 0 163-15 64
2. Somosd 22 16 2 4 117-36 50
3. Nyárádgálfalva 22 14 3 5 79-26 45
4. Jedd 22 14 3 5 67-31 45
5. Székelybere 22 11 5 6 64-52 38
6. Szentháromság 22 9 2 11 39-78 29
7. Kibéd 22 9 0 13 47-66 27
8. Küküllőszéplak 22 8 3 11 51-74 27
9. Csíkfalva 22 6 1 15 39-84 19
10. Gyulakuta 22 5 3 14 36-104 18
11. Egrestő 22 4 2 16 34-101 14
12. Dicsőszentmártoni Flamura 22 1 3 18 19-88 6
6. Liga, 2. csoport, a rájátszás végeredménye:
1. Csittszentiván 4 2 1 1 98–31 31 pont
2. Harcó 4 3 0 1 78–56 26
3. Marosvásárhelyi Viitorul 4 3 1 0 70–44 25
4. Uzdiszentpéter 4 3 0 1 59–62 22
5. Kisikland 4 2 1 1 54–59 21
6. Mezőpanit 4 2 1 1 46–49 18
7. Szabéd 4 0 1 3 64–64 16
8. Galambod 4 0 1 3 52–73 13
9. Mezőcsávás 4 0 0 4 53–63 13
szóljon hozzá!