Fotó: Gligor Róbert László
A középmezőnyben tanyázó Szentháromság lépett Csíkfalva pályájára a Nyárád partján a Maros megyei 6. liga 1. csoportjában a hétvégén.
2014. június 03., 11:212014. június 03., 11:21
2014. június 03., 12:022014. június 03., 12:02
Kiegyensúlyozott, közepes szintű játékot láthattak a nézők az első félidőben, egy-egy kisebb helyzettől eltekintve „vérszegény” volt a mérkőzés, és csak a szünet előtt sikerült a hazaiknál egy-két jobb megmozdulás: Mihály B. lövése a lécen csattant, majd Pásztor, Mihály B. és Simon I. nem voltak pontosak az ellenfél kapuja előtt.
A második játékrész a hazaiak határozott és eredményes megmozdulásával kezdődött: két perc alatt Virág kétszer talált a hálóba (2–0). Ezután a vendégek kapusa bravúrosan gyűjtötte be Pap és Mihály B. lövéseit, míg csapattársai gólt is szereztek: Suciu sarokrúgását Farkas A. fejelte a hálóba (2–1). A hazaiak Pásztor és Virág révén hagytak ki egy-egy lehetőséget, a vendégek Farkas A. révén, mígnem Szentháromság csapata a 80. percben kiegyenlített: egy 20 méteres szabadrúgást Sikó küldött a hálóba (2–2). Mindkét csapat újabb helyzeteket hagyott ki, és már úgy tűnt, hogy a vendégek pontot tudnak rabolni, amikor a 90. percben a játékvezető kezezésért büntetőt ítélt a hazaiak javára: Virág lövését Bereczki hárította, de a kipattanót Mihály B. belőtte, megszerezve a három pontot (3–2).
Maros megyei labdarúgó 6. Liga, I. csoport, 25. forduló:
Csíkfalva–Szentháromság 3–2 (0–0)
Vezették: Iftimie Mircea, Murăşan Adrian, László Norbert
Gólok: Virág (49., 51.), Mihály B. (90.), illetve Farkas A. (56.), Sikó (80.)
Sárga lapok: Máthé, Simon I., Simon A.
Csíkfalva: Hajdú – Szabó, Veres, Mihály B., Máthé, Mihály Sz., Simon I., Simon A., Pásztor, Pap, Virág
Szentháromság: Bereczki – Szántó A., Szántó L., Ferenczi, Suciu, Szaló T., Farkas J., Szaló A., Aszalós, Sikó, Farkas A.
szóljon hozzá!