Csütörtökön mutatta be újonnan igazolt centerét a Maros KK. A 25 éves Alexandru Mihuți korábban két évig a Temesvári Timba együttesénél játszott.
2014. február 13., 15:572014. február 13., 15:57
2014. február 13., 16:102014. február 13., 16:10
Srecko Szekulovics, a vásárhelyiek edzője a csütörtöki sajtótájékoztatón közölte: szeretné látni az új játékos elszántságát és rátermettségét, hogy mihamarabb be tudjon illeszkedni a csapatba. „Közöltem vele, hogy nem vakációzni jött Marosvásárhelyre, de kitartó munkával helyet kaphat a keretben” – fogalmazott a tréner.
Mihuți elmondta: „Nagyon boldog vagyok, hogy kaptam egy ilyen lehetőséget, és egy percig sem gondolkoztam, amikor megkerestek a vásárhelyi csapattól. Ismerem az együttest, értékes játékosok alkotják, kedvelem Alexandar Mladenovicot, aki ugyanazon a poszton játszik, mint én. Goran Martinicsot pedig a bajnokság egyik legjobb irányítójának tartom. Biztos vagyok benne, hogy hasznos leszek a csapat számára, minden rajtam múlik. Tudom, az ellenfeleknek nagyon nehezen sikerül nyerniük Vásárhelyen, várom, hogy megmutathassam tudásom a szurkolóknak.” Cornel Lungu, a Maros KK elnöke hangsúlyozta, azért igazolták le Mihuți-ot, mert Păltinişanu nem teljesít úgy, mint a múlt szezonban, és a csapatnak olyan játékosokra van szüksége, akik hévvel küzdenek a kezdőcsapatba kerülésért.
Alexandru Mihuți: 1988. október 2-án született Déván, 205 cm magas, testsúlya 100 kilogramm. Játszott már a BC Târgoviște és a Temesvári Timba csapatánál. Legutóbb a Timba és Maros KK mérkőzésén majdnem 30 percet játszott, és öt pontot szerzett.
szóljon hozzá!